Már este volt. Atobe házában voltam és a számomra kijelölt szoba ágyában feküdtem. Gondolkodtam…. A Seigakun…. Echizen Ryomán…. A nővéremről…. Atobéről…. Aráról…. De a végén elnyomott az álom.
A mobiltelefonom csörgésére ébredtem fel. Felültem az ágyon és megtöröltem a szemem. Ránéztem az órára. 10 óra volt. Felvettem magam mellől a telefonomat és a fülemhez raktam.
- Tessék? Manase.
- Szia, itt meg Atobe. Felkeltettelek? Elég későn vetted fel a telefont. Már azon gondolkodtam, hogy lerakom.
- Bocsánat. Csak egy kicsit szundítottam.
- Tényleg? Bocs.
- Semmi gond. Na mit csináltok a fiúkkal?
- Az most mindegy. Nem tudnál lejönni?
- Lejönni? Hova?
- A partra. Tudod ahol futni szoktál.
- Jól van, lemehetek, de minek?
- Akkor majd találkozunk, szia! – tette le.
- Ez meg mi volt? – raktam le én is a telefont. Kibújtam az ágyból és a szekrényhez mentem. Kivettem belőle egy nadrágot és egy pólót, majd lementem a nagykapuhoz.
- Hova készül kisasszony? – jött oda Atobe egyik alkalmazottja.
- Atobe elhívott a partra. Úgy hogy oda igyekszem. – mosolyogtam.
- Esetleg ne vigye el az egyik sofőr? – ajánlotta fel.
- Ugyan, dehogy.
- De az úrfi nem fogja ezt nekünk jó szemmel nézni. – aggodalmaskodott.
- Hát jól van, de csak akkor ha nem jelentek problémát.
- Ugyan, dehogy. Ne is mondjon ilyeneket. Máris szólok az egyik sofőrnek, addig kérem menjen várjon itt. – sietett el. Egy pár percig még álltam ott, majd megjött az autó és betessékeltek az ülésre. Amíg oda nem értünk az ablakon bámultam kifele. Vajon mit akarhat Atobe? Tényleg és a többiek is ott lesznek?
Amikor leért oda az autó már mindenki a parton volt, de senki sem vette észre, hogy megjöttem.
- Kisasszony, esetleg várjam meg az úrfival?
- Nem, köszönöm, nem kell. Ha Atobe szeretne valamit akkor úgy is szól. Köszönöm, hogy elhozott idáig. – mosolyogtam rá, majd elhajtott. Körülnéztem. Kabaji, Hiyoshi és a többiek a vízbe vezető kőlépcsőn ültek. Shishido és Ara ugyanígy csak ők a második fokon ölelkezve. Atobe a korlátnak támaszkodva állt és nézte a vizet.
- Te itt magányosan? – mondtam a háta mögött.
- Nocsak? – fordult hátra. – Megjöttél?
- Mint ahogy látod. – mondtam neki kedvesen, majd odajött hozzám és adott egy gyors csókot. Nem volt hosszú, de amit akkor érzett, minden benne volt.
- Na, mi jót csináltatok a fiúkkal?
- Semmi érdekeset. Na üljünk le a többiekhez. – fogta meg a kezem és a lépcsőhöz húzott. Leültünk a lépcső legfelső fokára. Amikor Ara és Shishido észrevette, hogy mi is ott vagyunk kedvesen ránk mosolyogtak és abba hagyták amit csináltak.
- Na mi van veled Kira? – kérdezte Shis.
- Semmi különös, de nem avatnátok be, hogy minek kellett idejönnöm?- nézetem Atobéra.
- Most már szerintem beavathatnád. – hajtotta Ara a fejét Shihsido mellkasára, közben Atobéra nézett.
- Hm…. Lehet. – nézett el egy irányba és felmutatva jobb kezét csettintett.
- Mi az? – néztem zavartan körül, mert mindenki az égre emelte a tekintetét. Én Atobérra néztem hát ha elmondja végre, de nem tette. Amikor puffanó hangot hallottam én is az égre néztem.
- Tűzijáték? – csodálkoztam és felálltam, úgy néztem tovább. Ara felfutott a korláthoz és úgy gyönyörködött benne. Pár pillanat múlva én is követtem a példáját.
- Mi ez Ara? – kérdeztem, de még mindig az égen táncoló fényeket néztem.
- Ez?.... ezt Atobe rendezte…. A Hyotei győzelmére.
- Győzelmére?
- Igen. Mivel…. Nyerni fogunk, nem? – mosolygott rám.
- De. Naná. – értettem egyet. Egy idő után Atobe és Shishido is odajött hozzánk. Atobe szorosan átölelt hátulról.
- Ez nagyon szép. – mondtam.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog.- súgta a fülembe.
- Akkor nem is biliárdozni voltatok?
- Nem igazán. – nevette.
Negyedóráig tartott még a tűzijáték. Atobe egy pillanatra sem engedett el. A baj csak az volt, hogy eléggé lehűlt a levegő és mivel rajtam csak egy ujjatlan póló volt kezdtem fázni. Mások persze hoztak pulcsit, mert tudták, hogy meddig maradnak itt és számítottak az időre is.
- Te fázol! – fordított magával szembe Atobe.
- Hát öhm….
- Na jó…. –sóhajtott és a vállaimra terítette a dzsekijét.
- De akkor te fogsz fázni. – szabadkoztam, de megcsókolt.
- Te is tudod, hogy nem vagyok egy fázós fajta.
- Jó, de….
- Csitt. – tette az ujját a számra. – Semmi de! Inkább menjünk haza.
- Jó. – karoltam át.
Mindenkitől elbúcsúztunk és megbeszéltük, hogy holnap mi lesz, ki – kivel fog gyakorolni és effélék, majd haza mentünk. Kiemelem, gyalog! Ugyanis Atobe nem ragaszkodott ahhoz, hogy kocsival menjünk és szépen hazasétáltunk. A parkon keresztül mentünk és végig fogtuk egymás kezét.
- Tetszett? – kérdezte egy idő után.
- Persze, hogy tetszett! – mosolyogtam. – Már évek óta nem tudtam élőben látni. Nem volt kedvem lemenni, de most hogy ezt láttam nagyon boldog vagyok.
- Igazán? – nézett rám kedvesen.
- Persze. Hazudnék én neked?
- Akkor…. – állt meg. – Megígérek valamit.
- Hm? Mit? – álltam meg én is. Ő közelebb jött és átölelt.
- Ha megnyerjük az egészet…. Akkor megint láthatod ezt és….
- És?
- Kapsz tőlem valamit. – csókolta meg a nyakamat.
- Gondolom nem mondod el, hogy mit.
- Még szép, hogy nem.
- Hát akkor muszáj lesz megnyerni a versenyt. – néztem fel rá.
- Bizony. – csókolt meg….


Teltek a napok…. A hetek….úgy tűnt mintha jobbak lennénk most mint eddig…. A vállam fájt, de nem törődtem vele. Az utazás reggelén voltunk, mivel busszal mentünk Szapporóba.
A nővérem és Huang voltak olyan rendesek, hogy kijöttek a buszhoz.
- De biztos, hogy nem baj, hogy kijöttél? A pici….
- Nincs baj! – mondta már kicsit idegesen Katsue, mert már kb 5 perce mondom neki, hogy nem kellett volna kijönnie a buszhoz, mert nem akarom, hogy a picivel a hasában járkáljon ide – oda.
- Nem kell aggódnod a nővéred miatt, biztos tudja mit akar. – jött oda Atobe.
- Való igaz. – bólogatott.
-Te ő Kira nővére? - Kérdezte Ara Shishidotól.
- Aha. Hasonlítanak egymásra nem?
- Mivel testvérek.-(csepp)
- Te Atobe, hol van Ara?
- Az előbb még a buszt csodálta.
- Tényleg elég fényűző egy járgány. – nézte Huang. Hát igen…. Szép fehér busz volt, belül kényelmes ülésekkel, tévével, rádióval. Az ülések hátrahajthatóak voltak, szóval ha valaki elfáradt nyugodtan lehetett aludni rajta. Emellett nem kellett kuporogni az üléseknél, mert mindenkinek elég helye volt.
- Hát jah. Atobénak megvannak a kapcsolatai. – vigyorogtam.
- De miért keresed? – nézett rám Atobe.
- Be akarom mutatni Katsuéknak.
- Aha. Amúgy ott van Shishidoval.
- Áhh tényleg! Araa!! -kiáltottam neki oda.
- Jelen! – nézett rám.
- Gyere ide! – mutattam, majd oda futott.
- Nah, ő a nővérem Katsue. Ő pedig a barátja Huang.
- Örvendek. – hajolt illedelmesen meg, majd a nővéremék is.
- Ő pedig. – mutattam Katsue hasára. – A kisbabájuk.
- Komolyan? Ez állati, nem is mondtad, hogy a nővéred terhes.
- Ezer bocsánat.
- Hát gratulálok. – mosolygott Ara. – Ohh jut eszembe. A sofőr kérdezi, hogy a csomagjaidat beraktad már.
- Már mióta. Csak ott van nagyon oldalt. – mutogattam a buszra, ahol a csomagok voltak.
- Oké, akkor megmondom neki. – futott el.
- És ideges vagy? – kérdezte Huang.
- Szerinted? Aludni sem tudtam. – fogtam a fejem. – ÁÁ mindjárt sírva fakadok. – raktam a fejem Atobe mellkasára, ő pedig a hátamra rakta a kezét és bíztatóan megveregette.
- Azt ne. – nevetett Katsue. – Mikor szálltok fel?
- Ha mindenki itt lesz és mindenki elintézte apróbb dolgait.
- Mint Kira a pánikrohamát? – mutatott rám Katsue.
- Igen például. – vigyorgott Atobe.
- Ez nem pánikroham! Csak…. – gondolkodtam el. – Izgulás…. Mindössze….
- Ahaa. – bólogatott Atobe.
- Héé Kira! Atobe! – jött oda Mukahi. – Indulhatunk lassan.
- Jól van. Kira köszönj el és gyere. – ment el Atobe és intett Katsuéknak köszönés képen.
- Akkor köszi, hogy kijöttetek, meg minden.- néztem Katsueta.
- Nagyon szívesen. És nézni fogunk ám az első sorban, szóval ne szúrd el.
- Nem fogom. Te meg vigyázz a nővéremre. – néztem Huangra.
- Meglesz. – karolta át.
- Akkor én megyek. – vettem fel az egyik táskámat. Hehe ezt nem rakom a többi csomaghoz.
- Oké, de vigyázz magadra. – nézett szomorkásan Katsue.
- Jól van, semmi gond nem lesz. – mentem oda hozzá és óvatosan átöleltem. Észre sem vettem, hogy már mindenki ott van a buszban és engem figyelnek. ( O_o) Majd éreztem, hogy vizes lett a vállamnál a pólóm. Odanéztem és láttam, hogy Katsue sír. Ránéztem Huangra aki a szájával az „ érzékenyebb a kelleténél” szavakat formálta. – Semmi gond. – veregettem meg gyengéden a hátát.
- Hát nem megható. – szipogott Ara a buszban.
- Na most már tényleg megyek, te meg ne sírj. No problem. – nevettem.
- Hülye angol. – törölte meg a szemeit durcásan.
- Csak félig. – kacsintottam rá, majd nyomtam az arcára egy puszit és elrohantam, fel a buszra. Ahogy felszálltam becsukódtak az ajtók és beindították az autót. Gyorsan leültem a helyemre és kinéztem az ablakon. Majd elindultunk. Amíg láttam őket, addig integettem, majd amikor eltűntek kényelmesen leültem. Atobe ült mellettem, ő volt az ablakfelőli oldalon. Előttem Yuushi és Mukahi.
- Váh, nehéz a terhesekkel. – hajtottam hátra a fejem. – Egyik pillanatban még nevet a másikban meg sír. Haah. – sóhajtottam.
- Majd megszokod. – csapott valaki hátulról a vállamra.
- Hiih! – néztem ijedten oda. – Ara, az Isten szerelmére, direkt csinálsz belőlem idegroncsot a versenyre!
- Bocs. – nevetett. – Nem tudtam, hogy így megijesztelek. Nem láttad, hogy mögötted ülök?
- Nem. Elvoltam foglalva az integetéssel. – kezdtem el integetni.
- Ti aztán nem unatkoztok. – vigyorgott Shishido és visszahúzta az ülésre Arát.
- Hát nem. Tényleg mit csináljunk? Tök unalom lesz ha nem csinálunk valamit az úton.
- Itt vagyok neked én. – mondta Atobe.
- Az igaz, de egész úton?
- Hát majd maratont döntünk.
- Perverz. – nevettem.
- Majd énekelünk. – nevetett Ara.
- Heh jah, népdalokat?
- Lökött!
- Jól van na. Hé né má ott van még egy busz! – mutattam ki az ablakon és közben szinte ráfeküdtem Atobére.
- Tényleg! – nézet ki Ara is. – Ők is biztos a versenyre mennek.
- Nézd Kira! Ott van még egy busz, ők is biztos oda mennek. – mutatta Mukahi.
- Le…. – odanéztem én is. Hát öhm…. Nyugdíjasok voltak benne.- …. Het.
- Nem tudom mi a max korhatár. – gondolkodott el Yuushi.
- Ne szekáljatok már, mert odamegyek!
- Azta! Kira támad! - :o nézett Mukahi.
- Te Kira! – szólt Atobe.
- Mi az? – most vettem csak észre, hogy tulajdonképpen rajta vagyok.
- Biztos, hogy ezt most akarod csinálni? – vigyorgott.
- Te perverz! – másztam le róla gyorsan.
- Én? Dehogy. – simította hátra a haját.
- Vááh! – húztam le a szoknyámat, mert miközben lekászálódtam róla felcsúszott a szoknyám. (hülye Hyotei egyenruha…. Miért kell ilyen rövid szoknyában lenni *_*)
- Nahát pedig le mertem volna fogadni, hogy piros. – vigyorgott Hiyoshi és Yuushi.
- Istenem perverzekkel vagyok körülvéve!! Valaki segítsen!
- Nyugi!- ölelt át Atobe.
- Tényleg Kira, mire mondtad a nővérednek, hogy félig? – kérdezte Ara.
- Hát mondtam neki angolul valamit és ő erre azt mondta hogy hülye angol. – magyaráztam.
- Angol? Félig? Nem értem teljesen. – fogta a fejét.
- Akkor elmondom, hogy te is megértsd! – ültem úgy föl, hogy Arát láthassam. – Félig Canadai vagyok. Vagyis nem is félig, csak egy kis Canadai vér van bennem, mert anyukám félig angol Érted?
- Komolyan? – csodálkozott Ara.
- Akkor azért beszélsz olyan jól angolul. – nézett rám Atobe.
- Azért hát. Még kiskoromban meg kellett tanulnom, mert jöttek a külföldi rokonok és egy mukkot sem értettem abból amit mondtak.
- Nahát, ez szuper. – csodált Ara.
- Miért mondja mindenki ezt? Pedig egyáltalán nem az. – ültem vissza. – Na hagyjatok aludni! Este nem volt rá lehetőségem. – hajtottam a fejem Atobe ölébe, aki a kezét rárakta fejemre.
- Ejnye Atobe. – szólt Shishido.
- Hé, este nem csináltam semmi olyan dolgot. – nézett hátra szúrósan.

Egy ideig még hallottam a zsivajt…. Majd csak Atobe meleg kezét éreztem a fejemen…. És az illatot ami hozzá tartozott….