- Ahh, láttad tegnap? Milyen jól nézett ki! Nem?
- De, de! Úgy irigyelem azt a nőt, hogy vele szerepelhet! – áradozott két lány valami buta tévé sorozatról. Ez mind a nagypálya bejárata előtt zajlik. Tudni kell, hogy nagyon előkelően néz ki minden. Az egész hely úgy néz ki, mint egy vállalat épülete. Hatalmas ablakok, az ajtó előtt jól gondozott fák, bokrok, egy csillogó szökőkút, rendszeresen tisztított járda és egy pár kőpad, ami a nézelődőknek van fenntartva. Ezen ülünk mi Arával. Unott képpel hallgattuk, hogy ez a két lány miről beszél. Jobb dolgunk úgysem volt. Mivel elég reggel volt úgy döntöttünk, hogy kijövünk megnézni, hogy néz ki ahol majd délben játszani fogunk. És mindkettőnknek nagyon tetszett, de ez várható volt.
- Igen, én is. Fuh, hallottad, hogy Atobe Keigo ma itt fog játszani? Azért ő sem semmi!
- Komolyan?! Akkor majd valahogy be kéne jutnunk. – gondolkodott el, én meg felkaptam a fejem. – Tényleg te nem jelentkeztél a Hyoteiba?
- De igen, de elutasítottak. – szomorodott el. – De azért majd még próbálkozok. Nem hagyom annyiban. – emelte magasra a kezét.
- Persze, csak azért akarsz odamenni, mert ott van Atobe – san, ugye?
- Hát igen, van benne igazság. – pirult el. – Ahh.. de úgy hallottam van barátnője.
- Ki mondta? – kérdeztem olyan halkan, hogy csak az hallhatta akinek nagyon jó a füle. Ara is figyelte a beszélgetést és rám nézett, amikor hallotta mit mondtam. Hát.. neki jó a füle^^.
- Igen? Ki mondta? – csodálkozott a másik lány.
- Két lány, akik a Hyoteiba járnak. Amikor Ayaval beszélgettünk odajöttek és elmondták. Ha jól emlékszem.. az egyik valami Fujiko a másik nevére már nem emlékszem. Jaa, meg hogy annak a lánynak annyira fáj a válla, hogy játszani is alig tud.
- Érdekes.. – gondolkodott el a lány.
- Ahh gome! – szólaltam meg, már a lányok mellett.
- Tessék? – fordultak meg. – Woo, ez Hyotei egyenruha! – mutatott rám az egyik. – Te-te ott játszol.
- Emm.. igen. – nevettem zavartan.
- Mit szeretnél? – néztek rám csillogó szemekkel.
- Ne haragudjatok, de akaratlanul is hallottam, amiről beszélgettetek. Mondjátok csak ez a Fujiko…. Véletlenül nem szőke hajú.. és nagyon elővigyázatos meg kedves?
- De igen! Pont így írnám le. Talán ismered? – pislogott.
- Hát úgy is mondhatjuk. – fordultam el. – Bye-bye. – intettem és elsétáltam, Ara jött velem. Amikor már kicsit messzebb voltunk a két lánytól, utánam szólt az egyik.
- Hé! Hyoteies, fekete hajú lányt!! – kiáltotta és hátrafordultam. – Mi a neved?
- Kira! Kira Manase! - kiáltottam én is és mentem tovább.
- Woo. – nézett a lány.
- Mi van?
- Ez…. Erről a lányról beszélt az a szőke. Ő Atobe Keigo barátnője.
- Mi van?!!


- Mi van Kira? Olyan szótlan lettél. – hajolt hozzám Ara, miközben szótlanul mentünk egymás mellett a lakosztályunk felé.
- Az a lány.. Chisato Fujiko. – néztem magam elé.
- Á, róla beszélt az a két lány, nem?
- De igen.
- Mi van vele? Csinált valamit? És mi volt ez a vállas story? Azt tudtam, hogy fáj a vállad, de tudsz játszani.
- Igen.. Tulajdonképpen amikor még nem voltál a Hyotei tagja volt egy meccsem. Egy fiúval, aki nagyon rám szállt.. ott találkoztam két lánnyal. Chisato Fujikoval és Abukara Akaneval. Állítólag lelkes rajongóim. Aztán utoljára még a múltkor találkoztam Fujikoval.. meglátott amikor a vállamat fájlaltam az öltözőben. Olyan más volt.. Csak azt nem tudom, miért mondta, hogy nem tudok a vállam miatt játszani. Egy szóval nem mondtam ilyesmit.
- Hm.. Ez érdekes. Lehet, hogy valamit félreértett.
- Ja, lehet. – mosolyogtam. – Na siessünk. A fiúk, már biztosan várnak ránk.
- Oké, siessünk. – fogta meg a kezem és elkezdtünk futni.


- Na végre.. sokáig elvoltatok. – morgott Atobe az egyik fotelben.
- Jaaj, ne nyafogj már. – mondta Ara.
- Heh? Ez-ez visszadumált nekem. – csodálkozott Atobe.
- Nem ez, hanem ő.- adtam egy puszit az arcára. – Képzeld találkoztunk két lánnyal, akik lelkes rajongóid.
- Hát igen.. sok van belőlük. – vigyorgott.
- Uhh, ez a hatalmas ego.. – fogtam a fejem. – nah mindegggy. Unatkozom, mit csinálunk?
- Nem sokáig fogsz. – állt fel Atobe. – Ugyanis nemsoká el kell mennünk egy rövid meccsre.
- Ki – kivel? Mit – miért? – kérdezte Ara.
- Mi valami kezdő csapattal.
- Ez valami új szokás lesz, hogy állítólag meg fog minket nézni sok gazdag meg híres fószer. Aztán a végén mindenki felírja valamelyik játékosnak a nevét, akit úgy gondol megnyerheti a versenyt. Olyan fogadás szerű. Sook – sook pénzel.
- Nem csapat?
- Nem, játékos. – mondta Shishido.
- Érdekes. – szólaltam meg. – És például, hogyha rám szavazna valaki akkor én megtudnám?
- Állítólag levélben értesítenek, ha elég nagy számban szavaznak rád. – magyarázta Atobe.
- Király. – vigyorogtam. – megyünk? Mikor megyünk?
- Hát ha muszáj. – kelt fel Mukahi, aki eddig békésen pihent.
- Akkor gyerünk! – rohantunk ki Arával az ajtón.


- Miért nem abban a szép, nagy pályán játszunk? – nyafogtam, miközben mentünk be az öltözőnkbe.
- Majd délben.. – nézett rám Atobe.
- Kira! Kira! – kezdte el rángani Ara a karomat és egy irányba mutatott. Egy elég jól kinézetű fiúra mutatott. Az arca olyan volt, mint egy normális japánnak, viszont a haja gyönyörű szőke volt. Nehéz volt megállni, hogy hozzá ne érj, mert biztosan nagyon selymes lehetett. Fehér szmokingban és nadrágban volt. A mosolya meg egyszerűen fenomenális. Pont felénk tartott. Ara már teljesen kipirulva volt.
- Üdvözletem a hölgyeknek. – jött elénk és meghajolt.
- Tudhatnám, hogy kit tisztelhetek az úrban? – kérdeztem.
- Ohh, elnézést. A nevem Andreas Gustavsson. A svéd nagykövet fia vagyok. Gondoltam a csapatotok valamelyik tagjára szavazok.
- De miért?
- Még a múltkor amikor Japánban voltam, meghívtak a Hyotei Gakuen egyik meccsére és megtetszett a játékotok. – mondta kissé törve.
- Á, értem. – mosolyogtam.
- Andreas! –szólt neki valaki. - Kom igen! vi är upptagen! Din pappa väntar redan. (Gyere! Dolgunk van! Az apád már vár.)
- Ursäkt (bocsánat). De dolgom van. – adott egy csókot a kezemre, majd Aráéra. – Még később biztosan összefutunk. – intett és elsietett.
- Selyemfiú. – morogta Atobe, karba tett kézzel.
- Hé! Csak kedves. – fordultam felé. – inkább örülnél, hogy valaki a csapatunk egyik tagjára szavaz. Lehet, hogy rád.
- Drágám, rám így is sokan fognak szavazni. – simította hátra a haját.
- Ego.. – sóhajtottunk egyszerre Arával.
- Na gyerünk, öltözni! – tuszkoltam a többieket.
Kb 10 perc múlva mindenki teljesen felöltözött. Egy nagyobb teremben várakoztunk, sok más csapattal együtt. Természetesen a Seigaku is ott volt. Úgy csináltam mintha nem is vennék róluk tudomást. Egyszer csak Ara megragadta a karomat és az ajtón kívülre cibált, majd egy függönyféleséghez vitt és résnyire széthúzta. Majd egy irányba mutatott, ahol egy szőke fiú ült és körülötte sok vén fószer. Pár másodperc múlva esett le, hogy az a szőke fiú Andreas.
- Ez már beteges, nem? – néztem oldalról Arára.
- Nem, csak kukkolás. – mosolygott.
- Még jobb.. – sóhajtottam és visszanéztem. Szőkeségünk valamit nagyon tárgyalt egy elég idős férfival. Gondolom az apja. Majd meglátott minket és kedvesen elkezdett mosolyogni és integetett felénk.
- Ezt jól megcsináltad. – vigyorogtam kényszerből és visszaintegettem és mintha a meccset figyeltük volna eddig Arát oldalba böktem, majd elfordítottam a fejét ahol a teniszező párocska volt. – Hááh?! – kiáltottam el magam hangosan, amikor valaki hátulról megmarkolta a vállamat és hátrahúzott. Ijedten hátranéztem és láttam, hogy Ryuga az.
- Mondtam, hogy még találkozunk. – vigyorgott.
- Hagyjál.. – néztem ijedten, majd az arca közeledni kezdett az enyémhez. Próbáltam elhajolni, de megragadta az államat. – Ato..be.. – nyöszörögtem, majd arra lettem figyelmes, hogy az erős szorítás megszűnt. Mire kinyitottam a szemem, Ryuga a földön feküdt és a fejét fogta. Csodálkozva Arára néztem, aki vigyorogva a fiú mellett állt és a kezében egy teniszütőt szorongatott.
- Mi a.. – pislogtam.
- Ez fájt. – állt fel. – Ezt még visszakapjátok. – mondta és elfutott.
- Nahát manapság milyen erőszakosan a lányok. – állt a fal mellett Andreas.
- Te végig itt voltál?!
- Nem, csak a nagy jelenetre értem ide. – mosolygott és közelebb jött. – Jól vagy? Ez az alak zaklat?
- Áhh, dehogy! Csak van egy kis nézeteltérésünk. – néztem félre. – De te, hogy kerülsz ide? Az előbb még a kilátón ültél.
- Láttam, hogy valaki behúzott és hogy kiáltottál. Gondoltam megnézem minden rendben van-e.
- Értem. Köszi, de semmi gond, hála Arának. – mutattam felé, mire ő elpirult.
- Á a harcias hölgy. – mosolygott rá kedvesen és kezet csókolt neki.
- Nem vagyok én harcias. – nevetett zavartan. – Csak láttam, hogy Kira bajban van és gondoltam segítek neki.
- Ez kedves tőled. Igazi barátok vagytok, nem igaz?
- Naná. – karoltam át Arát. – ő a legjobb barátom.
- Nekem meg ő. – vigyorgott.
- Jó ilyet látni.. Na nekem mennem kell, az apám már biztosan ideges. – húzta el a száját, majd mosolygósan elment.
- Neked ott van Shis! – böktem meg és elmentem mellette.
- Heh? Mi? Ezt, hogy érted? – futott utánam.
- Úgy, hogy ne csorgasd utána a nyálad?
- Én.. Én nem csorgatom! Csak kedves meg minden. De semmi! Tényleg!
- Oké- oké. Nyugi. – vigyorogtam. – De azért rajtad tartom a szemem. – nevettem, majd visszamentünk a terembe. Atobe valamit beszélgetett Yuushival a többiek szanaszét nézelődtek.
- Ara! – néztem rá. – Atobénak még ne szóljunk erről, jó?
- Hát jó, de miért?
- Nem akarom, hogy ezzel foglalkozzon. – mondtam neki, majd megborzoltam a fejét és Atobéhoz futottam és egy hirtelen ötlettől vezérelve szorosan átöleltem.
- Hát téged mi lelt? - csodálkozott és rátette a kezét a fejemre.
- Semmi. – morogtam. Atobe is átölelt és folytatta Yuushival a beszélgetést. Pár perc múlva megjelent egy emberke és a mi nevünket mondták, meg egy másikat. Összeszedtük a csapat tagjait és kivonultunk. Ahogy kiértünk a pályára Arával egyből körbenéztünk. Hatalmas hely volt ez is. Nem a szabadban volt, hanem egy csarnokban. Minden kivilágítva, hatalmas nézőtér, sok – sok nagyhatalmú és gazdag nőkkel és férfiakkal, akik végig figyelték minden mozdulatunkat.
- Ettől kiráz a hideg. –mondta Ara.
- Engem nem. – szólaltam meg. – Ez király.. Oh a Senpai?
- Atobéval beszél. – mutatott félre Shishido, majd közelebb jött. – Figyuzz oda. - bökött a fejével egy irányba, ahol 2 nő és három férfi ült.
- Ők kik?
- A két nő Japán teavilágának a feje, az a három csávó meg.. Az egyik a legnagyobb lemezkiadó főnöke vagy kije, a másik kettő meg valami miniszterelnökök.
- Az jó, de ezt nekem mindek tudni?
- Vigyázz velük. Az a hír járja, hogy bárkit képesek lefizetni, hogy vagy szálljanak ki, vagy ne nyerjenek semmi képen.
- De azt miért? – csodálkoztam.
- Hát, hogy a kedvenceik nyerjenek.
- De nem azt mondtad, hogy ez az első ilyen fogadás?
- Jah, itt. De máshol már volt ilyen.
- Jaa, értem. Akkor majd vigyázok, de engem így se lehet lefizetni.
- Gondoltam, de azért szólok. – mondta Shis, majd elment Arához és átölelte.
Huh.. Úgy érzem mintha egy meteor méretű gombóc lenne a torkomban. Ez még nem is egy hú de hatalmas meccs mégis izgulok. Talán mert még ennyi ember előtt sosem játszottam…. De megteszek mindent.. megmutatom mindenkinek, hogy a legjobbak között vagyok….