Minden ütésnél a torkomban éreztem a szívemet. Pedig az ellenfelem nem volt egy nagy szám.. Bejött neki egy pár ütés, de én nyertem meg a meccset. Atobe is megnyerte.. Shishido is.. Mivel csak három menet volt, megnyertük a játékot.

-         Hjaaj.. – sóhajtottam. – ez tök frissítő volt. – nyújtóztam ki.

-         Jaja.. de én miért nem játszhattam?! – kiabált Ara. – Így nem láthatják a csodálatos játékom!

-         Hoy! – álltam meg és néztem rá. – Ne legyél Atobés.

-         Miért.. – karolt át Atobe és elvégzett egy elég érdekese mozdulatot velem. Mint a tangónál meg fogta a kezemet és mintha lemennék hídba hátrahajtott, majd megcsókolt, utána vissza. - ..Az milyen?

-         Hát..öhm.. – pislogtam, majd Shishez fordultam. – Neki mi baja? – mutattam Atobéra.

-         Csak jó kedve van. – mondta, majd hirtelen megfogta Ara kezét és magához rántotta. – De ami azt illeti nekem is jó kedvem van. – vigyorgott és megcsókolta Arát és sokáig nem váltak el. Még mindig…. Még mindig.. még mindig.. HÉ GYEREKEK NEM ÁRTANA LEVEGŐT VENNI! Na most szétváltak (huh).

-         Anyám, levegőt mikor vesztek? – nézett félre Yuushi.

-         Na, menjünk! - Csaptam össze a kezem.

-         Jó ötlet. – mondta Atobe és megfogta a kezemet, majd készültünk kifelé menni, de hirtelen a kifelé vezető ajtón egy vagon újságíró, meg tévés, meg fotós ömlött be elénk.

-         Kira Manase? – ugrott elém egy nő és egy mikrofont dugott az orrom elé.

-         Én. – mondtam és hátrébb húzódtam.

-         Igaz az a hír, hogy súlyos sérülés van a vállán?

-         És hogy Atobe Keigo szeretője?

-         Tényleg Echizen Ryugával járt?

-         Tényleg szerette egymást vagy csak a hírnévért volt vele?

-         Valóban már Atobe- kun házában lakik?

Jesszusom mi ez..? már alig kapok levegőt ettől a sok embertől. Még arra sem hagynak időt, hogy válaszoljak. De nem csak én voltam így.. Atobe, Ara, Shishido, Mukahi, sőt még Kabajira is rászálltak.

-         Én.. kérem egyszerre egyet kérdezzenek!! És ha lehetne értelmeset is kérdezzenek, mert amit eddig mondtak az mind ostobaság! Na jó.. az igaz, hogy Atobe-val járok.

-         Megismételné? Valóban Atobe Keigo szeretője? – tolta közelebb a mikrofont a nő.

-         Ne használjuk azt a szót hogy szerető, jó? Inkább barátnő. – toltam el és készültem kifelé menni, de mindegyik próbált visszahúzni.

-         Elég legyen!! – ragadta meg valaki a karomat ( nem túl gyengéden)

-         Senpai? – néztem fel rá.

-         Azonnal hagyják békén a csapatom tagjait! Ha kérdésük van, akkor azt holnap reggel tegyék fel. De nekik most pihenniük kell! – kiabálta. Mindenki elhallgatott és morogva kivonultak. Egy - kettő bent maradt hátha sikerül valakitől még valamit kérdezni, de mi sietve kivonultunk és bementünk az öltözőnkbe. Mindenki szótlan volt. Atobe mellettem a kabátját vette fel, én meg a szekrényemből akartam kivenni a pólómat, de leejtettem.

-         Jól vagy? – vette fel Atobe és a kezembe nyomta.

-         Aha, persze. – mondtam és felvettem a fölsőmet. Ő is folytatta az öltözködést.

-         Nyugi.. ezek érzéketlen dögök.. – hallottam Shishido hangját és a hang irányába néztem, de nem láttam semmit, mert a másik oldalon voltak.

-         Állítólag Arát a szüleiről kérdezték.. és ez.. egy kicsit mélyen érintette. – mondta Atobe.

-         Szegény.. – szomorodtam el. – Te Atobe.. Engem.. rólad kérdeztek.. hogy mi van köztünk.. meg minden.

-         És mit mondtál nekik? – sóhajtott és becsukta a szekrényajtaját majd nekitámaszkodott és rám figyelt.

-         Hogy én.. tényleg a barátnőd vagyok.

-         Akkor jó. Én is ezt mondtam. – fordult meg és a táskájához nyúlt, de megfogtam a kezét.

-         Ezt hogy érted? Rólam kérdezgettek?

-         Igen. Hogy a szeretőm vagy-e és tudok-e arról, hogy a szüleid egy nagy cég elnökei…. Ugyan azt mondtam nekik, hogy mindent tudok rólad, de mi ez a céges duma? Erről nekem miért nem szóltál?

-         Hát öhm.. tudod, hogy nem szeretek a szüleimről beszélni..

-         Igen.. de szeretném ha elmondanád.. ha szeretsz akkor elmondod.

-         A szüleim.. japán egyik legnagyobb bankjának az elnökei. Édesanyám főként Amerikában tartózkodik, mert ott képviseli a céget. Eredetileg én lettem volna a cég örököse, de én ugye nem akartam cégtulajdonos lenni, hanem teniszezni.. éés mivel elég lázadó típus voltam ugye és nem voltak jók a tanulmányi eredményeim, anyám kiakart tagadni, mondván én csak szégyent hozok rájuk. De apám kiállt mellettem.. anyám eléggé kiborult és azóta nem láttam. Amikor ideköltöztünk a nővéremmel néha telefonon beszéltek vele, de már mióta nem tudok róla semmit. Valószínűleg Alicia lesz most az örökös, mert állítólag letett arról, hogy ő is teniszezni akar. Hát ez most a helyzet.

-         Hát ez zűrös. – ölelt át Atobe. – Na ezzel is okosabb lettem.

-         Igen..

-         És még.. azt kérdezték, hogy tudok-e arról mi volt közted és Ryuga között.

-         És mit mondtál? – néztem rá hirtelen.

-         Nem tudtam már rá válaszolni. Eléggé elárasztottak kérdésekkel ezért nem tudtam mindenkinek válaszolni.

-         Nah jah.. Azt én is tudom. – húztam el a számat.

-         Oké, akkor szerintem ezt hagyjuk abba, mert akkor..

-         Mert akkor morcos leszel. Tudom. – mosolyogtam.

-         Na látod. – vette fel a táskáját. – és ezért induljunk el most, mert a Senpai dühös lesz... hm.. bár .. mindig az. 

-         Igaz is. – nevettem és én is összeszedtem a cuccaimat és felvettem a táskámat. – és Ara merre van? – igazítottam meg a táska pántját a vállamon.

-         Az előbb arra hallottam szipogni. – mutatta.

-         Szipogni.. hm…. Akkor én most megyek és megnézem mi van vele és később majd találkozunk kint.

-         Oké. Bye – bye. – intett és kiment az ajtón.

 Elkezdtem menni a második szekrénysorhoz és megláttam Arát pityeregni a padon. Shishido a hátát simogatta.

-         Öhm.. Ara? Jól vagy? – raktam le a táskámat a földre és leguggoltam.

-         Persze. – szipogott és megtörölte az orrát, majd felemelte a fejét és rám nézett. Mind a két szeme ki volt sírva.

-         Én.. szóval Atobe mondta, hogy .. az újságírók kérdezősködtek.

-         Jah..

-         Ne vedd őket komolyan. Csak a címlap kell nekik. Szóval, felejtsd el őket. Tudom, hogy nem könnyű, de én is lenyelem.

-         Ezt tudom én is.. – szipogott.

-         Tudod mit? Majd holnap jól megszívatjuk őket. Este kitalálunk valamit, oké? - mosolyogtam rá.

-         Oké. – törölte meg a szemeit.

-         Nah, tehát! A Senpai elmondása szerint 7:15- kor a nagyteremben lesz egy sajtótájékoztató. 10-re már a helyünkön kell lennünk. – álltam az ablak előtt és mondtam a többieknek.

-         És ez miért fontos számunkra? – kérdezte Yuushi.

-         Csak úgy megjegyeztem. Tehát .. Kb. fél óráig fog az egész tartani. Valami fószer elmondja, hogy esetleg kikre tettek fogadást vagy mit utána az újságírók kérdeznek, mi válaszolunk és kész. Na eközben kell megszívatnunk őket.

-         De miért is olyan fontos ez? – rakta le a fejét az asztalra Mukahi.

-         Mert gonoszak voltak Arával! .. meg velem is.. – jegyeztem meg.

-         Ja tényleg. – nézett fel a plafonra. – Te ez elég gyerekes, nem? – kérdezte halkan Yuushitól.

-         Jah.. de ha ettől jobban lesznek.. – sóhajtott.

-         Na mindegy Arával megegyeztünk, hogy ha valamelyikük valamit kérdeznek, akkor valami szívósat fogunk válaszolni.

-         És ez alatt mit értesz? – kérdezte Atobe az ágyon fekve. Mint mindig.

-         Hát.. arra még nem gondoltam, de majd kitalálok valamit.

-         Hát jó.. – sóhajtott. – Na csináljunk már valamit, mert mindjárt meghalok..

-         Egyszer biztos.. – jegyeztem meg halkan.

-         Hogy mondod? – nézett fel.

-         Itt se vagyok. – raktam magam elé a kezem.

-         Tehát? Akkor mit fogunk csinálni? – nézett rám Yuushi.

-         Mit tom én…. Beszélgessünk, verekedjünk, énekeljünk, idézzünk szellemet, tudom is én?

-         Ez jó ötlet! – pattant fel Ara.

-         Micsoda? – kérdeztük egyszerre és lehuppantam Atobe mellé az ágyra.

-         Az a szellemes cucc. Már régebben is próbálgattuk a barátaimmal és nagyon para. – jött lázba.

-         Ezt te se gondolod komolyan. – szólalt meg Shishido.

-         Dehogynem. Most miért? Tök király az egész. Mit veszíthettek rajta? Naa légyszi. – nézett ránk baby szemekkel.

-         Kira?? – kérdezte Hiyoshi.

-         Én benne vagyok.

-         Te mindenben benne vagy. – morogta Atobe és összeborzoltam a haját. – Héé! – fogta meg a kezem.

-         Blee. – nyújtottam ki a nyelvem, erre a megfogta. – Ümm…üüüü.. – próbáltam beszélni, de semmilyen szó nem jött ki a számon, majd elengedte. – Ezt hogy gondoltad?! – háborogtam.

-         Te hogy gondoltad, hogy összekócolod a gyönyörű hajamat?!

-         Mint a házasok.. – sóhajtott Shishido.

-         Beszóltál?! – szóltunk rá ketten.

-         Na akkor benne vagytok? - csillogott Ara szeme.

-         Benne. – mondtam.

-         Minket meg se kérdezel? – állt fel Yuushi.

-         Én tudom, hogy benne vagytok. Értitek.. a szííívetek mélyén. – raktam oda a kezem.

-         Ez hülye.. – nézett ki a fejéből Atobe, majd hozzávágtam egy párnát.

-         Na, akkor kell egy gyertya, addig ti üljetek körbe, utána kapcsoljátok le a lámpát. – adta ki az utasításokat Ara.

-         Anya, és azt megmondanád, hogy egy hotelben honnan szerzünk gyertyát? – vetettem fel.

-         Akkor keress.

-         Keress te! A te ötleted volt.

-         Jogos. – nézett félre. Akkor csórok valahonnan. – rohant ki az ajtón.

-         Ezt mi lelte? – pislogtam. – El kéne húzni a függönyöket, mert besütnek a kocsik fényei, meg hasonlók.

-         Ez parancs? – nézett furán Shishido.

-         Csak javaslat.. Mert ha Ara visszajön és ő mondja… Na AZ lesz a parancs. – mondtam és az ablakhoz mentem és elhúztam az egyik függönyt, majd még a maradékot a fiúk is.

-         Nem látok semmit. – szólaltam meg. Korom sötét volt. Körbeültünk egy gyertyát amit Ara hozott és szorítottuk egymás kezét. Vagyis csak Mukahi az enyémet, mert félt a sötétben.

-         Meg kéne gyújtani a gyertyát és akkor látni fogsz. – mondta Atobe mellettem.

-         Az addig oké, de hol a gyufa? És miért nem lehetett ezzel kezdeni Ara?

-         Tudom is én.. Na keressük meg a gyertyát. – kezdett el tapogatózni a földön.

-         Váá valami hozzám ért. – ugrott fel Mikahi.

-         Az Ara keze volt te hülye. – húztam vissza. – Au, ez a lábam Ara.

-         Megvan! – kiáltott fel és egy fényes jelenség után meggyújtotta a gyertyát.

-         Na akkor most megint fogjátok meg egymás kezét. – mondta és csináltuk.

-         …….

-         …….

-         …….

-         …….

-         Esetleg… - kezdtem el. - .. Valaki tudja hogyan kell ezt csinálni?

-         Azt hittem te tudod.

-         Na majd én megoldom! – csaptam össze a kezem. – Akkor mindenki… Banzai!.. Banzai!.. Banzai!.. Banzai! – mondtam halkan és a többiek kezét a magasba emlegettem. Ők is csinálták, majd kb. 5 perc után meguntuk és abbahagytuk.

-         Nekem jobb ötletem van. – mondta Ara. – Simán próbáljuk ki, hogy csöndben maradunk és akkor hátha történik valami. 3 perc után:

-         Hrrr… - hallottam valamit a fülem mögül és felsikítva felugrottam. Ennek következtében Ara is felsikított, Shishido is felordított, Mukahi a földön fetrengett, a többiek meg csak úgy voltak.

-         Mi-mi volt ez? – kapcsoltam fel a lámpát és körbenéztem. A többiek éppen a szív infartus utáni állapotban voltak, csak Atobe röhögött az ágy szélén. – Atobee… - közeledtem felé vészjóslóan. – Tee kiis... Te voltál! – akartam felpofozni, de megfogta a kezemet és átgördített az ágy másik oldalára és felém feküdt.

-         Talán megijedtél? – mosolygott gonoszan.

-         De-dehogyis. – hebegem.

-         Mi folyik itt?!! - vágódott ki az ajtó és bejött Sakaki – senpai. – Itt sikítoztok az egész hotel titeket hall!

-         Gome. – morogtam Atobe alatt.

-         Te meg mit keresel ott? – nézett furcsán rám.

-         Túszul ejtettek. – mutattam Atobéra.

-         Hazugság. – mászott le rólam.

-         Nem szoktam. – vágtam egy kicsit fejbe.

-         Na mindenki az ágyba és még egyszer ne keljen visszajönnöm. Olyanok vagytok mint a gyerekek. - csukta be az ajtót.

-         Akkor gyertyát elrakni és mindenki be az ágyba. – mondta Yuushi. A fiúk mind bebújtak az ágyba. Mögöttem Atobe is a fal felé fordulva magára húzta a takarót. Ara elrakta a gyertyát és bebújt Shishido mellé az ágyba, majd magukra húzták a takarót. Shis jó szorosan átölelte Arát és ő is így tett.

-         Jó éjt. – mondta hangosan Ara.

-         Neked is. – mondtam halkan. Milyen boldogok.. Jó rájuk nézni..

-         Ott akarsz kuporogni egész este? – mondta mögöttem Atobe. – Na gyere már ide. – emelte fel a takarót, én pedig mosolyogva bemásztam mellé. Magához ölelt és nyomott egy puszit a homlokomra.. majd pár perc után.. mind a kettőnket elnyomott az álom….

-         Mindenki kész? – kérdeztem jó hangosan a többiekre nézve. Sajtótájékoztatóra kellett mennünk. Ara nem volt túl vidám, de ami azt illeti én sem.

-         Ja! – mondta mindenki.

-         Akkor mehetünk Senpai? – néztem rá, mire ő bólintott. Beszálltunk abba a buszba amivel idefele jöttünk és elvitt minket egy nagy szürke épülethez. Bent tele volt mindenféle híres embernek a fotójával és aláírásával.

-         Kérem erre fáradjanak! - mutatta egy szmokingos férfi és arra vettük az irányt. Atobe végig szorította a kezemet, de ez Aráéknál sem volt másképp. – Amikor felgyullad a piros lámpa kérem egymás tán jöjjenek be. – mondta és bement.

-         Figyelj csak.. – szólalt meg Atobe és ránéztem. – Ott bent.. ne csinálj semmi örültséget. Csak arra válaszolj amire akarsz.

-         Nyugi.. tudom mit kell csinálni. Nem kell félni nem hozok rátok szégyent..

-         Én nem ezt mondom! – mondta hangosabban és szembefordított magával. – Féltelek. Hát nem érted? Olyat is mondhatsz amit később megbánsz és akkor idegileg tönkretesznek. Ezért én ellenzem ezt a bosszú dolgot. Tegyetek le róla! Csak magatoknak okoztok bajt!

-         Na de..

-         Igaza van Kira. – jött mellém Ara.

-         Szerintem is hagyjuk. Rosszul esett a tegnapi, de túl vagyok rajta. Koncentráljuk arra ami most van és ami előttünk áll.

-         De megbántottak téged! És ezt nem bocsáltom meg nekik.

-         Velem ne törődj. Mondom, hogy jól vagyok.

-         Jah, és majd én megvédem. – vigyorgott Shishido.

-         Shis.. – pislogtam.

-         Vágjunk jó pofát a dologhoz és ne mutassuk, hogy megbántottak. – tette a vállamra Ara a kezét. – Rendben?

-         Rendben. – mosolyogtam.

-         Srácok, be kéne mennünk. – mutatott Mukahi a kis piros lámpára.

-         Akkor menjünk. – néztem rájuk.

-         Ja. – kacsintott Shis.

-         Gambare! - emelte fel a kezét Ara. Atobe pedig odajött mellém és adott egy gyors csókot, majd bementünk. Hirtelen minden olyan világos lett.. gépek kattogása.. nagy zsivaj.. de az ember hamar hozzászokott. Egy nagy asztalhoz ültünk le. Atobe és Ara ült mellettem.

-         Először is szeretnénk bejelenteni hogy a fogadáson kikre tettek ajánlatot. – mondta egy fekete ruhás alak.

-         Atobe Keigo.. Ryou Shishido.. És Kira Manase..

-         Én? De miért nem Ara? – mondtam magamban és Arára néztem. Nem látszott semmi az arcán, csak mosolygott. – De miért?

-         Akkor ennyit szerettem volna. Én át is adnám önöknek a szót. – nézett a lent lévő emberekre, akik erre elkezdtek sürögni forogni.

-         Shishido – kun! Igaz Hogy Arisa- san együtt van? – kérdezte egy ő.

-         Igen igaz. – nézett Arára mosolyogva. Ezek nem voltak annyira erőszakosak mint a tegnapi újságírók. A kérdéseik nemcsak a magánéletünkről szóltak, hanem a csapatról is. Hogy mik a terveink, ha esetleg megnyerjük ezt a versenyt és hasonlók. De aztán.. várható volt hogy ez is felteszik:..

-         És Kira – san! Ha betölti a 20, életévét szándékában áll átvenni a szülei cégét? – kérdezte egy elég bajjós kinézetű nő. Erre egy sokan elhallgattak. Mindenki rám nézett.

-         Kira? – csodálkozott Ara és a többiek is.

-         Erről te tudtál? - kérdezte halkan Mukahi Yuushitól.

-         Nem.

-         Én…. – hebegtem. „Csak arra válaszolj amire akarsz.” „ Féltelek” „Koncentráljuk arra ami most van és ami előttünk áll.” – én..- „Vágjunk jó pofát a dologhoz és ne mutassuk, hogy megbántottak.” – Én nem akarom átvenni a szüleim cégét. Sosem állt szándékomban.. Én teniszezni akarok és nem másokat irányítani meg hasonlók.

-         És az édesanyja? Nem számít, hogy mit szeretne?

-         Majd átveszi a húgom. Ezt már vele megbeszéltük. Még valami? – mosolyogtam.

-         Ha jól tudjuk Atobe Keigo a kedvese. Erről neki is beszélt?

-         Pe..

-         Persze, hogy beszélt. – vágott közbe Atobe. – Minden elmondunk egymásnak. – nézett rám.

-         Bocsássanak meg, de az idő lejárt.- állt fel megint a fekete alakos ember. – Köszönjük, hogy idefáradtak. – nézett ránk és meghajolt, majd mi is és kimentünk.

-         Jó voltál Kira. – ugrott a nyakamba Ara. – De azért erről nekünk is mesélhettél volna, na nem baj ha visszamentünk a hotelba mindenről beszámolsz ugye?

-         Persze. – nevettem.

-         Ügyes voltál kicsim. – halottam egy hangot. Valahonnan nagyon ismerős volt, de nem tudtam kié. – Én sem mondhattam volna jobban. – amikor rájöttem, hogy mögöttem van egyből megfordultam.

-         O..okasan?