-         Te mit keresel itt? – fordultam el.

-         A nővéred szólt, hogy eléggé felkapott teniszező lettél és eljöhetnék.

-         Oh, de megható. – morogtam.

-         Tudom, hogy mostanában nem túl jó a viszonyunk, de beszélhetnénk.

-         Kihagynám és most mennem kell. – legyintettem és készültem elmenni, de anya megfogta a kezem.

-         Ne, kérlek! – nézett rám kimázolt arcával. Most is olyan csinosan és előkelően nézett ki, mint mikor legutóbb láttam. Krémszínű szoknya, póló és egy fehér kabát volt rajta. Fekete haja enyhén hullámosan terült el a vállain.

-         Hagyjál, jó? Majd beszélünk. MAJD. – emeltem ki a szót és kikaptam kezemet a szorításából, majd a kijárati ajtó fele kezdtem el menni. Ara, meg Atobe egy pár másodpercig még szótlanul nézték az anyámat, majd amikor észrevették, hogy menniük kéne, ők is kisiettek.

-         Kira! .. Kira! Állj már meg! – loholt utánam Atobe.

-         Igen? – álltam meg.

-         Mi volt ez? Miért nem beszélsz vele? Elvégre az anyád.

-         Most miért lett olyan fontos ez? Kit érdekel, hogy az. Eddig nem viselkedett úgy. Amúgy is biztos most is van valami hátsó szándéka, elvégre nem támadhat fel benne, ilyen hirtelen fel az anyai vér. Tche. – kezdtem el megint menni, közben elkezdett hirtelen esni az eső.

-         Akkor is beszélhettél volna vele.

-         Nem megmondtam? Fogok. Majd..

-         Idefigyelj, tudom, hogy pipa vagy rá, de akkor is beszélned KELL vele. – emelte ki a szót.

-         Mondtam, hogy fogok!! – ordítottam rá, erre megfogta a vállamat és enyhén, tényleg enyhén egyszer megrázott.

-         Térj már észhez! Ez nem megoldás semmire! Menj vissza és beszélj vele. – engedett el.

-         Miért olyan fontos ez neked? – kérdeztem csendesen.

-         Mert azt akarom, hogy akit szeretek azzal minden rendben legyen.. Na gyerünk! – mutatott vissza.

-         Na jó.. de ezért kapok valamit. – kacsintottam.

-         Rajta vagyok az ügyön. – fordult el. Odamentem hozzá, adtam neki egy gyors csókot és vissza mentem oda ahol az előbb anya volt. Elkezdtem keresni, de sehol sem találtam. Benéztem mindenhova, majd végül megtaláltam a Hyotei öltözőjében, ahol a szekrényem előtt áll.

-         Kaphatsz egy dedikált pólót, ha gondolod.- mentem be és leültem az egyik padra.

-         Kira? – csodálkozott. – Hogy- hogy visszajöttél?

-         Köszönd egy makacs, egoista teniszezőnek. – húztam el a számat.

-         Látom sok barátod van.

-         Van egy pár…. De térjünk a lényegre: mit keresel itt?

-         Régen láttalak. És Alicia is állandóan a fülemet rágta, hogy egyszer nézzelek meg. Gondoltam ez most alkalmas.

-         Na peersze. Alicia. Magadtól nem jöttél volna el, de ha a drága Alicia szól akkor már ugrasz.

-         Jaj, Kira! Nem kell kiforgatni a szavaimat. Azért jöttem, mert én akartam, csak Alicia is javasolta. Tudom, azért vagy ilyen, mert azt hiszed, hogy én kitaszítottalak.

-         Így igaz! Mert nem vállaltam azt a buta céget! Mert nem akartam én örökös lenni.

-         Mérges voltam, igaz, de rájöttem, hogy nagy hiba volt. Nem kényszeríthetek rátok semmit. És hogyha akkor sokkal erőszakosabb lettem volna, akkor most nem tartanál itt. Nem lenne ennyi barátod és nem lennél ilyen sikeres.

-         Honnan veszed, hogy sok barátom van?

-         Még a múltkor láttalak a tévében. Közvetítették, amikor a fogadás volt. És a végén mutatták amikor ölelgettétek egymást, meg hasonlók. Mondjuk láttam mást is.. – vigyorgott.

-         Micsodát? – csodálkoztam.

-         Volt ott egy helyes teniszező fiú a csapatodban. Miért is mentél vele kézen fogva? – mosolygott gonoszan.

-         Nahát! Mennyit mutat a tévé!.. egyébként hármat találhatsz.- mosolyogtam.

-         Gondoltam én, hogy nem rossz az ízlésed. – ült le mellém és komolyan nézett rám. – Meg tudsz nekem bocsátani?

-         Azt nem mondom, hogy 100% - san, de gondolkozom rajta.

-         Köszönöm. – ölelt át és kicsit megszorította a vállamat.

-         Áu. – fogtam meg hirtelen.

-         Mi a baj? - nézett rám.

-         Á semmi, jobban szorítottál, mint kellene. Na, de nekem nemsoká mennem kell.- álltam fel.

-         Jól van. Nekem is. – adott egy puszit az arcomra.- De ugye még beszélünk.

-         Igen.

-         Akkor jó. Tehát.. szia. – adott még egy puszit és kiment. Kicsit zavarban volt.

-         Szülők. – sóhajtottam.

-         De megható. Az anyai szeretet. – tapsolt valaki.

-         Ki az? – fordultam meg és valaki kivágta az ajtót. – Ryuu.. T-te mit keresel itt? – meredtem rá. ( aki esetleg nem emlékezne: Ryuu az a „ gonosz” személy, aki Kirát az első fejezetben megtámadta, majd Atobe egy meccsen leverte)

-         Relax! – rakta maga elé a kezét és vigyorgott. – Békével jöttem.

-         Az kizárt! Nem vagy az a békés szándékú típus.

-         De tényleg. Egy kedves személy közreműködésével megváltoztam, szerencsédre. – nevetett.

-         Igen? És ki az a szerencsés? – húztam el a számat.

-         Chisato Fujiko. Ha jól tudom ismered őt?

-         Igen.. Ismerem. – mondtam. ( 8. fejezet)

-         Mesélt nekem a válladról. – ült le mögém a padra és keresztbe tette a lábát, közben sármosan mosolygott rám.

-         Nahát! Ez nem új, ha jól tudom, az egész média erről beszél.

-         Ümm. Nem. A média kérlek arról beszél, hogy nem vetted át jó anyád cégét és hogy.. – állt fül és jött mögém. – hogy a drága Atobe szeretője vagy. – simította meg a nyakamat.

-         Vedd el a kezedet- kezdtem el felemelni a hangomat és kissé megcsaptam a kezét.

-         Oké – oké. Na a lényegre térve. – ült vissza és most már végre nem mosolygott. – Hallottam, hogy rád szállt egy alak.

-         Mi van vele? – kérdeztem vissza mogorván.

-         Csak annyi, hogy vigyázz vele. Ha megtudja, hogy most a vállad a gyenge pontod akkor annyit mondhatsz a győzelmednek.

-         Ezt most miért mondod?- csodálkoztam. – Tche biztos azért, mert te akarsz engem leverni, mi?

-         Dehogy. Én nem játszom.

-         Miért?

-         Volt egy kis verekedési ügyem egy bíróval és kitiltottak.

-         Jellemző.

-         Nah mind egy. – állt fel. – Csak vigyázz magadra. – ment az ajtó felé.

-         Állj meg! – nyúltam utána. – Még nem válaszoltál. Miért mondtad ezt?

-         Mert Fujikonak te vagy a példaképe és kedvel téged. És ha neki ennyire fontos vagy akkor gondoltam szólok neked.- mosolygott. – Jah! Ha lehet, akkor ne szólj neki a mi kis összetűzésünkről. – küldött felém egy puszit.

-         Hát.. jó.. de.. hogy jöttél te össze vele? – gondolkodtam el. – Mert ha visszaemlékszem, amikor Atobéval versenyeztél, meg amikor én a csapatod egyik tagjával, akkor ő és a barátnője nekünk szurkoltak.

-         Áh, igen! De utána összefutottunk és elbeszélgettünk stb. Aztán utána alakultak az események. De jó, hogy eszembe juttattad a barátnőjét. Valami Akane.. ő valamiért pikkel rád és elkezdte terjeszteni, hogy fáj a vállad.. Ő szólt a médiának is.. Sajnos még egyszer Fujikot is rákényszeríttette, hogy kiáltsa ki egy kisebb lánybandának.

-         Áh igen, akkor asszem sejtem kik voltak azok.

-         Igen? Na jó én megyek.

-         Kiraa!! – ugrott a nyakamba Ara.

-         Áu. – jegyeztem meg.

-         Hol voltál te eddig? Azt hittem már elnyelt a föld. – veregette meg a fejemet.

-         Jól van má! – kapartam le magamról. – Beszéltem jó anyámmal. – húztam el a számat.

-         Télleg? – vigyorgott.

-         Mitől ilyen hiperaktív? – fordultam oldalra és Atobéra néztem, ő meg csak a vállát vonta meg.

-         Na gyere! – fogta meg a karomat Atobe és ki húzott a folyosóra. ( már a szálláson) – Na mi volt? – csukta be az ajtót és körülnézett a folyosón.

-         Hát semmi. Elbeszélgettünk mindenféléről. Meg hogy nagyon sajnálja stb.

-         De ki vagytok békülve?

-         Azt nem mondanám, de gondolkozok rajta. Neki is ezt mondtam.

-         Ahaa. – túrta meg a haját.

-         Jah meg! Képzeld! Találkoztam Ryuuval. – csaptam össze a kezemet.

-         Azzal a Ryuuval? – csodálkozott.

-         Aha. És összejött az egyik rajongómmal. – vigyorogtam. – Na mind egy, de nem ez a lényeg. Képzeld el azt mondta, hogy a csajának a barátnője valami Akane nem szeret engem és mindenfélét terjeszt rólam. Pedig eredetileg amikor találkoztam vele akkor még kedvelt.

-         De akkor gondolom ezzel a Ryuuval mindent elrendeztél. – rakta karba a kezét és félre nézett.

-         Jaj, ne csináld már. Még mindig pikkelek rá, de attól még lehet vele beszélni. És igenis megváltozott, sokkal kedvesebb. Vagyis.. azt hiszem.

-         Értem én, anyáddal alig beszélsz, de Ryuuval tök jól elcsevegsz.

-         Te tényleg ennyire lökött vagy, vagy csak tetteted? – nevetettem.

-         Hé én komolyan beszélek!

-         Jajaja. – intettem. – Nyugi nincs mi miatt aggódnod. – veregettem meg a vállát. – Én csak téged szeretlek. – suttogtam a fülébe és nyúltam volna a kilincshez, de megfogta a karomat és visszarántott. Szorosan átölelt, közben megcsókolt.

-         De azért majd rajtad tartom a szemem. – mondta halkan.

-         Rendben. – karoltam át. Pár percig így álltunk, majd hallottuk, hogy kattan a mellettünk lévő ajtó zárja és valaki kijön rajta.

-         Nahát! – vakarta meg Echizen a fejét és unalmasan nézett ránk. – Talán zavarok?

-         Most, hogy így mondod.. – engedtem el Atobét.  

-         Mi van már? Leakadtál? – ment valaki Echizennek. – Oh. Hello! – vigyorgott Momoshiro. – Gyere már, mert elkésünk.

-         Jellemző! – szóltam. – Mindig ti ketten utoljára. Ejnye-ejnye,  ha mindig késtek akkor nem lesztek valami népszerűek a közeljövőben. – mondtam gúnyosan.

-         Veled meg mi van? -  kérdezte nagyon halkan Atobe és közben furcsán nézett rám.

-         Na mi van Manase, kötekedni akarsz? – dobta le az ütőjét a földre Echizen.

-         Dehogy, én csak felvázoltam a tényeket. – mosolyogtam.

-         Igen? Én is feltudnék vázolni néhány tényt a médiának rólad. – jött közelebb.

-         Hoy! Ne keresd a bajt! – fogta meg Momoshiro Echizen vállát és hátrébb húzta. – És amúgy is így tényleg elkésünk. – mutogatta hevesen az óráját.

-         Azaz! Menjetek csak. – nyitottam ki az ajtónkat és bementem .

-         Erre mi szükség volt? – fordított magával szembe Atobe és hirtelen mindenki ránk nézett.

-         Én csak mondtam neki valamit.

-         Nem! Te provokáltad! Ezeket a közeljövőben kerüld el, ha nem akarsz balhékat. – huppant le az egyik fotelba.

-         Oké – oké. –ültem be Aráék körébe, akik éppen valamit kártyáztak.

-         Mit csináltál megint? – hajolt hozzám Mukahi.

-         Csak beszóltam Echizennek.

-         Ejnye-ejnye- csóválta a fejét.

-         Veled is kiszúrok ha akarod- löktem rajta egyet, mindek következtében hátraesett.

                                                                                                                                FOLYT. KÖV.