- Te-tessék? – meredtem rá Atobéra.
- Hol és mikor sérült meg a vállad? - ismételte meg még egyszer, de már kicsit türelmetlenebbül.
- Nem értem miről beszélsz, szívem. – vakartam meg idegesen a fejem.
- Nem vagyok hülye, láttam, a meccsen, hogy azért ejtetted el az ütődet, mert fájt a vállad.
- Ugyan, dehogy. Csak egy kicsit elkalandoztam.
- Meccs közben? Széép. Elmondanád végre, hogy hol sérült meg a vállad?
- Hjaj, mondom hogy semmi baja a vállamnak. – veregettem meg. – Találkoztam egy ismerősömmel és amiket mondott azon elgondolkodtam. Ennyi.
- És mikről beszélgettetek? – dőlt neki a korlátnak.
- Hát tudod, olyan női dolgok. Hogy velünk mi van, meg hogy bírom az iramot stb.
- Ahaa – nézett ki a fejéből.
- Nem hiszel nekem, mi? – mordultam rá.
- Persze, hogy nem. – nézett vissza rám. – Nem tudom miért csinálod ezt, de most már tényleg abba hagyhatnád, nekem mindent elmondhatsz, de ezt felesleges mondanom.
- Igen, tudom, de nincsen semmi, tényleg. Elhiheted.
- Remélem igazad van. A te érdekedben.
- Oho.. miért mit csinálnál velem? – vigyorogtam rá.
- Ne akard megtudni. Na befele! – mutatott az ajtó irányába.
- Igeeniis. – suhantam be. Okéé ez meleg helyzet, de megoldom- megoldom^^. – Na asszem én elmegyek zuhanyozni! – vettem magamhoz a törülközőmet.
- Ok. – legyintett Ara és kimentem az ajtón, majd bementem a zuhanyzóba. Levettem a ruháimat és megnyitottam a zuhanyt. Beállítottam a kívánt hőmérsékletre és beálltam a víz alá. Amikor a karomat kezdtem el mosni hirtelen elment az áram.
- Hé! - kiáltottam fel. Kitapogattam a korom sötétben merre van a törülközőm és magam köré csavartam. Nagy nehezen elcsoszogtam az ajtóig és kinyitottam. Kinéztem a folyosóra és kb ugyanaz a látvány fogadott ami bent is: korom sötét. – Haho! – semmi válasz. – Atobe! Ara! – szintén semmi. – Ajj ne már.. utálom a sötétet. – mondtam halkan. – Remek.. szálloda és elmegy az áram. – kezdtem el menni a fal mellett, közben végig kerestem valami kilincsféleséget.
- Hé, te…. – ért valaki a vállamhoz.
- Áá! – sikítottam fel és ellöktem magamtól az alakot.
- Hé, hé, hé! Nyugi csak én vagyok. – hallottam Atobe hangját.
- Hogy kerülsz te ide?! – húztam jobban magamra a törülközőmet.
- Mivel ismerlek, gondoltam nyilván félni fogsz és jöttelek megnyugtatni. De jé, te remegsz. – mutatott a lábaimra.
- Rám ijesztesz és csodálkozol, hogy remeg a lábam?!
- Én? Dehogy. – vigyorgott. – Mondtam, gondoltam, hogy félni fogsz. Ölelés? – tárta ki nyilván a karjait.
- Hát csak van egy kis gond.. nem látlak...
- Én se téged, de az mióta gond?
- Az nem gond, de hogy fogsz megölelni ha nem látsz?
- Egyszerűen. – halottam meg a lépteit és éreztem, hogy a nyakamnál szuszog.
- Te hogy kerültél ide? – csodálkoztam és átkarolta a derekamat.
- Mindig tudom hol vagy.. – mondta kedvesen.
- És miért? - öleltem én is meg.
- Találj hármat.
- Talán mert.. szeretsz? – kérdeztem meg félve.
- Hát valami olyasmi. – nevetett és megcsókolt…
Másnap:
Még kora reggel volt. Arával úgy döntöttünk, hogy amíg a fiúk alszanak meg ügyködnek valamit, addig mi lemegyünk futni, hogy jó kondiban legyünk. Egy gátnál megálltunk és lefeküdtünk a fűre. Egy ideig csak csöndben feküdtünk és néztük az eget, aztán amikor kezdtem kínosnak látni ezt, megszólaltam:
- És mi van veled meg Shishel?
- Mi lenne? Minden rendben van. Éldegélünk vidáman és élvezzük egymás társaságát. – mosolygott. – De miért kérdezed?
- Csak érdekelt. Azt hittem kihasználjátok az esti áramszünetet és …
- Ne folytasd! Csak neked ilyen mocskos a fantáziád. – nevetett.
- Nem igaz. Csak nagy a képzelőerőm. – helyesbítettem és a vállamat kezdtem el simogatni, mert megint elkezdett fájni. Sajnos egyre többet.
- Fáj a vállad? – nézett rám aggódva Ara.
- Aha. De nem gáz nemsoká úgy is elmúlik. No problem. – legyintettem.
- Azért csak vigyázz ezzel. Komolyan mondom el kéne menned egy orvoshoz.
- Persze és eltiltana a játéktól. Még csak az hiányzik. Majd ha lementek a versenyek akkor elmegyek. Tényleg.
- Remélem is, mert behajtom rajtad. De akkor sem tartom ezt egy jó ötletnek.
- Nyugi- nyugi.
- Én nyugodt vagyok. Csak véleményt mondok. – áll fel. – Na gyerünk vissza. Aki legelőször vissza ér, az megy előbb zuhanyozni. – kezdett el visszafelé futni.
- Na nee … - mentem utána.

Csöpög a víz.. a törülköző kikészítve a zuhanyzó mellé.. a tiszta ruhák egy széken hevernek..
ÉS ARA A ZUHANYZÓBA!
- Siess máár! Nem akarok egész nap az ajtó előtt könyörögni.
- Akkor menny be! – szólt az ajtó túloldaláról.
- De akkor csak 5 óra múlva jönnél ki. – dörömböltem tovább az ajtón, majd kinyílt.
- Lény boldog. - nyomta a törülközőjét az aarcomba.
- Pfuj. – dobtam vissza neki és beviharzottam az ajtón.
Ara pedig tartott visszafele a szobánkba. Észrevette, hogy Atobe az ajtó előtt áll, karba tett kézzel.
- Oh, Kira még csak most ment be, szóval még egy kicsit kell rá várnod. – mosolygott rá.
- Gondoltam, de nem vele akartam beszélni, hanem veled.
- Velem? – csodálkozott. – Mégis miről?
- Róla. – bökött a fejével a zuhanyzó fele. – Észrevettem, hogy egyre többet masszírozza a vállát és gondolom te is láttad a múltkori meccsén amit csinált. Tudsz te erről valamit? Úgy értem panaszkodott neked vagy valami? Elvégre a legjobb barátnője vagy.
- Hát.. öö.. – dadogott. Nem mondhatom el neki, mert Kira megöl. Auu. – Nem, nekem nem mondott semmit.
- Biztos? Nem csak azért érdekel, mert a barátja vagyok, de az én csapatomban játszik és ha nem teljesít úgy ahogy kell, akkor bajba kerülhet. És akkor a csapat átlagát is leronthatja. Tisztában vagy te ezzel? – úú komoly nézés.
- I-igen, persze. De mondom nekem nem mondott semmit. Szóval ne rágódj ezen. Ha baja van úgy is szól. – rakta a vállára a kezét és bement.
- Persze. Mintha eddig azt tette volna. – ment be ő is.

3:45 – Öltöző:
Mindenki öltözik. Ara és Shishido enyelegnek, Gakuto Yuushit boldogítja, Atobe a pólóját veszi föl én meg már kész vagyok és nézek ki a fejemből.
- Mikor kezdünk? – kérdeztem és felnéztem a plafonra.
- 20 perc. – simította meg a haját Atobe.
- Addig én mit csináljak? – néztem rá.
- Hát van egy-két ötletem, de utána megint fel kéne öltöznöm.. – vigyorgott.
- Tche, te perverz állat. – dobtam neki a hyotei-es törülközőmet.
- Nyugi, cica. – kapta el és a nyaka köré rakta. – Én csak ötleteket adtam.
- És milyen jókat… - morogta Hiyoshi és amikor látta, hogy ELÉG csúnyán nézek rá, gyorsan bezárta a szekrényét és elillant. Mivel éreztem, hogy a vállam megint kezd sajogni úgy döntöttem, hogy kimegyek és egy pár percig sétálok hát ha addig elmúlik.
- Te hova? – kérdezte Atobe.
- Sétálni. Kifogás?
- Ha visszaérsz időre, nekem nincs. – legyintett és kimentem. Nem az utcára csak úgy a folyosókon. Kinéztem az egyik ablakon, ami pont a pályára nézett. Sehol nem volt egy szabad hely sem. Egy csomó lány hyotei-es pólóban volt és Atobe nevét harsogták. Hö-hö ő az enyém. De akkor is… hazudtam neki. Őt szeretem a legjobban a világon.. a néha elviselhetetlen modorával együtt… és mégis… én becsaptam. De nem lesz semmi baj.. úgy kell intéznem a dolgokat, hogy ne vegye észre. Annyira biztos nem fog fájni…
- Nahát- nahát, álmodozol Kira – chan? – fogta meg valaki a fájós vállamat és kicsit megszorította, minek következtében megfogtam a kezét és lecsaptam.
- Te vagy az? – csodálkoztam és végignéztem Akanén. – Mit akarsz itt?
- Mondjuk játszik a Hyotei? A meccsre jöttem te kis tudatlan. – kinyírom! – De lám csak! Még mindig fáj a vállad. – mutatott rá. – Gondolom még mindig nem osztottad meg Atobéval?
- És akkor mi van? Nem akarok neki gondot okozni.
- De aranyos. Tessék vedd be ezt. – nyújtott nekem egy dobozt.
- Ez meg mi? – néztem rá.
- Fájdalomcsillapítónak hívják. – nézett félre.
- És miért adod nekem oda?
- Ha fáj a vállad nem játszol rendesen és akkor Atobe-sama mérges lesz. Az senkinek sem lenne jó. Ha már elcseszed az életed, legalább másokét ne tedd tönkre. Na pá.
- Vá-vá-várj! Nem raktál véletlenül bele valamit?
- Minek nézel te engem? Gyilkosnak? – legyintett és elsétált.
- Vele mi van? – néztem utána. – de ez kicsit erős.. – néztem meg jobban a dobozt és kiszedtem a benne levő üveget. Lecsavartam a kupakot és kivettem belőle egy szemet.
Ajj.. most mit csináljak..? Nagyon fáj a vállam az igaz, de mi van ha ez a hárpia tényleg tett bele valamit? Bár.. ahogyan beszélt lehetséges hogy nem nyúlt bele. Most ha beveszek egyet akkor nem dől össze világ..

- És igen! Kira Manase visszaért időre. – tapsolt Atobe.
- Gonosz vaagy. – mentem el mellette és a szekrényemhez mentem. Körülnéztem, hogy lát- e valaki és amikor meggyőződtem arról, hogy nem, elővettem a zsebemből az üveget és belecsavartam az egyik pólómba és a szekrény legvégébe raktam.
- Szija, te mit csinálsz? – ugrott oda mellém Ara és én ijedtemben bevágtam a szekrény ajtaját, mire mindenki rám nézett. – Huha mit rejtegetsz? – vigyorgott.
- Én semmit. Ehehe.. Csak megijesztettél. – vakartam meg a fejemet.
- Éjjen! Na gyere, lassan kezdünk. – ragadta meg a karomat és kihúzott az ajtón.
- Lassabban! Hé! Ara….
- Te! – szólt Atobe Shishez, miközben a mi eltűnő alakunkat nézte. – Mit csináltatok ti ketten? Csak mert… a csajod.. hiperaktívabb mint szokott.
- Ti nem szoktatok kicsit elvonulni Kirával? – vigyorgott.
- Mi soha nem szoktunk…
- A suliban az előadóterem falai nem olyan szigeteltek. – rakta Atobe vállára a kezét és elment mellette.
- Khm.. Fiúk pályára!...

Pont..pont..pont.. előre látom, hogy Shis ezt is megnyeri… Csak ezek a lányok ne visongnának ennyire a hátam mögött.. Lefogadom, hogy Atobe élvezi..
- Kira? – bökött oldalba Ara.
- Hai! – fordultam oda.
- Beszélhetnék veled? – mutatott oldalra a fejével.
- Jaja. – ültünk le egy másik padra. – Na ki vele. Jön a gyerek?
- Milyen gyerek? Neem. Baka! A vállad… - körülnéz. – fáj még?
- Nem, most tök jól vagyok.
- Biztos? Tudod ne mond el neki, de amikor zuhanyoztál reggel Atobe megkérdezte tőlem hogy minden rendben van- e veled.
- És te erre mit mondtál? – kérdeztem türelmetlenül.
- Azt, hogy én nem tudom. Nekem nem panaszkodtál és ennyi.
- Huhh.. Kössz.
- De mondott még valamit amiben van némi igazság. Hogy ha a vállad miatt rosszul fogsz játszani, akkor nem csak magadat, de a Hyotei-t is lerontod. Nem biztos, de lehet.
- Nyugi nem lesz semmi gond. Majd holnap megmutatom, hogy nincs okotok aggódni.. De most menjünk mert Atobe jön. – mentünk vissza.
- Hé Kira! Mit kapok ha nyerek?
- Úgy is nyersz. Akkor meg minek ígérgessek? - mosolyogtam.
- Igaz. – csettintett és felment a pályára. És mint gondoltam a mögöttem ülő lányok sokkal jobban elkezdtek visítozni.
- Még mindig nem idegesít? – nézett rám Ara.
- Neem, dehogy csak mindjárt hátradobok valamit.
Miközben Atobe játszott és láttam, hogy néha rám néz… a lelkiismeret furdalásom egyre rosszabb lett. Azok a lányok akik Atobe nevét visítozzák és örömükben majdnem sírnak… biztosan mindent elmondanának neki. Én meg… talán meg sem érdemlem, hogy vele lehessek…