- Nem… ezt nem csinálhatom… de játszani akarok.. nagyon.. – mondtam alig hallhatóan és egy- két könnycsepp gurult le az arcomon.
- Kira mit… Te sírsz? – térdelt le elém.
- Én.. semmit.. – töröltem gyorsan le. – csak tudod..
- Ne hazudj nekem. Na csinálj valamit, mert még valaki észre vesz és akkor terjednek majd a pletykák. – nézett körül.
- Kicsim, mi van? – jött felénk Shishido.
- Öö, semmi – semmi. – ált elém Ara.
- Van valami Kirával? Ajaj Atobe kinyír. – csóválta a fejét.
- Nem, nincs semmi vele. Csak a sok ugrálásba por ment a szemébe. Hazudik.. miattam.. méghozzá a szerelmének..
- Nem!
- Mi? – Shishido.
- Mi? – Ara.
- Én nem azért…
- …Hyotei - Atobe Keigo!! – üvöltötték be.
- Na milyen voltam? – jött vissza a padhoz Atobe és Kabaji a nyakába aggatott egy törülközőt.
- Mint szoktál. – vont vállat Yuushi.
- Ez természetes. NA nem megyünk, mert kissé leizzadtam.
- Nocsak? Talán kemény volt az ellenfél? – vigyorgott Shishido.
- Azt azért nem mondanám, de már legalább nem gyerekes, kezdő. – simította hátra a haját. – Na te semmit sem szólsz ci… Baj van? – akart volna átölelni, de a kissé könnyes szememet látva megállt.
- Ni-nics.
- Ne szórakozz már, mi a baj? – fogta meg az arcom.
- Semmi… csak… nekem.. fáj a …
- Hasa! – szólt közbe Ara. – Rettenetesen fáj a hasa! Mióta elkezdődött a meccs erre panaszkodik, kezd vele valamit Atobe, mert már nekem is fáj tőle valamim!
- Ohh.. remélem holnapra rendbe jössz, mert te játszol.
- Pe-persze. Kutya bajom sem lesz! Ehehe. Gambare! – emeltem fel a kezem.
- Na remélem is. Na gyerünk!

- Ez mire volt jó? – nyitottam Arára a zuhanyzóban. Már visszaértünk és aki játszott elment egy gyors zuhanyzásra. Igaz ő nem játszott, de kisírta, hogy elmenjen, mert állítólag koszos lett.

- Mimimi? – kapkodta magára a törülközőjét. – Jaa, csak te vagy az! Inkább megköszönhetnéd. Ha nem vágok közbe már a többiekkel csövezhetnénk az öltöző előtt, mert Atobeval veszekedtek. – állította el a csapot. – Egyébként is mi ütött beléd? Hirtelen kitálalsz mindent Atobénak? Eddig mindent megtettél, hogy eltusold az ügyet, most meg itt depressziózol.

- Igen, de elgondolkodtam. És ha most hazudok nektek, akkor később mindenki csalódni fog bennem. És ezt én nem akarom. Mindig azt mondtam, hogy mindenem a játék.. Ez most is igaz, de nem éri meg, hogy Atobét elveszítsem.

- Neked elment az eszed. Igaz.. van valami abban amit mondtál, de.. ha egyszer elkezdtet csináld is végig. Amúgy is.. a szekrényedben találtam fájdalomcsillapítókat.. az kitart egy darabig. És mellesleg azt mondtad már nem fáj annyira, tehát ne nyávogj.

- Te mit kerestél a szekrényemben?!

- Mielőtt jöttem zuhanyozni kerestem egy törülközőt és mivel Shishido lenyúlta az enyémet, benézzem hozzád. És akkor találtam meg a dobozkát.

- Semmi jogod nem volt belenyúlni a szekrényembe. Legalább megkérdezhetted volna! – fakadtam ki.

- Relax. – tartotta maga elé a kezét.

- Én szoktam angolul beszélni!! Hahh. – húztam gyorsan vissza a zuhanyfüggönyt és kiviharzottam az ajtón.

- Oh my God! – nyitotta ki ismét a csapot….

- Te merre jártál? – nézett rám kérdőn Atobe.
- Hát csaaak szóltam Arisának, hogy siessen.
- Arisa? Hát nem Ara? – jött oda Shishido.
- De. Csak ha mérges vagyok rá, akkor a teljes nevén szólítom.
- Miért, mit követett el? – jött oda most már Mukahi is.
- Csak nem értem miért kell elmennie neki is zuhanyozni.
- Csak ennyi? – dőlt az egyik szekrénynek Atobe.
- Nem elég? – néztem rá unottam.
- Huuh, Kira ölni készül. – vigyorgott Mukahi, majd benyitott Ara. – Cat fight!
- Mi van? – nézett rá Ara kérdőn.
- Semmi. – sietett ki az ajtón.
- Most mi…
- Készen vagytok már? – jött be Sakaki – senpai.
- Jah, mehetünk. – kaptam fel a táskám és elmentem mellette, ki az ajtón. Kérdőn a fiúkra nézett akik erre csak a vállukat vonták meg. Ara pedig kisietett az ajtón és utánam eredt.
- Kira!
- Hm? – álltam meg és hátrafordultam.
- Hálásnak kéne lenned, ehelyett itt durcáskodsz.
- Hálás is vagyok, de nem tudom lenyelni, hogy belenyúltál az ÉN szekrényembe! – mutattam magamra.
- Jó, ha csak ennyi a bajod, akkor megesküszöm, hogy többet ez nem fordul elő. – mosolygott.
- Mintha csak ennyi lenne. – kezdtem el menni. – de akkor is szólhattál volna.
- Igen, tudom. És tényleg nem fordul elő többet.
- Rendben. De… ami ott volt benne.. arról senkinek egy szót sem. – tettem a mutatóujjam a számra.
- Ezt gondolhattad volna. – mosolygott és megöleltük egymást, minek következtében leesett a táskám a vállamról. Lefejtettem magamról Arát és leakartam hajolni érte, de valaki ezt már megtette helyettem és az orrom elé tartotta.
- Ezt nem kéne elhagyni. – vigyorgott gonoszan.
- Ryuga? – csodálkoztam, majd észbe kaptam és elvettem tőle a cuccomat.
- Hyy. – nyalta meg a száját, majd megragadta a karomat és magához húzott.
- Hé.. engedj el.. – próbáltam ellökni magamtól, de nagyon erős volt.
- Nem hallod, engedd el! – próbálta volna Ara is lefejteni rólam, de ellökte. – Au…
- Ne… Ryuga..
- Engeded el! – mondta valaki és éreztem, hogy Ryuga szorítása megszűnt. Csodálkozva néztem fel, mivel a hirtelen változástól a földre estem. Ryuga is szintén ott landolt, majd leporolta magát, felállt és Atobéra nézett. Ő pedig előttem állt és mérgesen nézett a másikra.
- Mondtam neked, hogy a közelébe ne menj.
- Gomen. De nem tudtam megállni. – vonta meg a vállát vigyorogva, majd megfordult és elment.
- Többet meg ne lássalak a közelébe. – szólt utána Atobe
- Majd megpróbálom. – intett vissza, majd eltűnt.
- Jól vagy? – térdelt le elém.
- Hát.. mondhatni… Ara? Te rendben vagy? – néztem a már Shishido karjai közt lévő Arára.
- Persze.. Ne haragudj.. Nem tudtam segíteni.
- Nem a te hibád. De kösz, hogy jöttél szívem. – simítottam meg Atobe arcát és adott egy gyors csókot.
- De azt megmondanád nekem ez a fiú mit akart tőled? – nézett rám Sakaki – senpai.
- Ez hosszú történet. – sóhajtottam.
- De lényegében rá van indulva a mi Kiránkra. – mondta Hiyoshi.
- És Atobe nem nézi jó szemmel. – fejezte be Yuushi.
- Persze, hogy nem. Ő az enyém. – mutatott magára.
- Önző. – motyogta Ara.
- Na jó, ezt még később megbeszéljük, de most menjünk, mert ha meglát valaki akkor terjednek a pletykák. – mondta a senpai…

Másnap. 11:24, a Hyotei öltözője:

- Kira! – jött mellém Ara.
- Én lennék. – néztem rá és elővettem az ütőmet.
- Teljességgel jól vagy? – mutatott a vállamra.
- Jah, az? Persze, nem fáj. Rendben vagyok.
- Király. – mosolygott. – Na megyek bátorítom Shishidot. – rohant el.
- Okéy. – csuktam volna be a szekrényt, majd megpillantottam a dobozkát.. Mi lenne ha bevennék egy szemet.. Mert igaz azt mondtam Arának, hogy nem fáj, de ez nem igaz. Mert mint mindig most is fájt. Körülnéztem és benyúltam érte, majd kiszedtem belőle egy szemet és bekaptam. – Na, így talán jó lesz. – sóhajtottam és megint jól elrejtettem a szekrény mélyére. Becsuktam, felszedtem a cuccaimat és kimentem az ajtón. A többiek már a folyosón voltak és várták mikor kell bemennünk. Most én játszok, Hiyoshi és Kabaji. Én kezdek…
- Na izgulsz? – ölelt át oldalról Atobe.
- Nem igazán. Minden rendben lesz. – mosolyogtam.
- Akkor jó. De tudd végig nézni foglak, és mindent látni fogok, még azt is ha hibázol. – veregette meg a vállamat.
- Oké.. eddig nem paráztam, de most kezdek. – nevettem.
- Na Hyotei! Befele. – mutatta a senpai, mi pedig bementünk. A szokásos „ Atobe”, meg „Shishido”… Bemondtak egy-két dolgok, majd mondták a nevem meg egy másikét. Átnéztem a másik térfélre és megnéztem magamnak az ellenfelemet. Jó magas, hosszú, barna hajú, elég nagy izmokkal rendelkező nőcike.
- Nah, te is sokat járhatsz kondizni. – húztam el a számat.
- Na cica, készülj fel, mert elég rendesen el leszel verve. – szólt nekem át.
- Ahaa.. ezt te gondolod. Másrészt legyél kedves ne cicázni, ha csak nem vagy lezbi.
- Na neked is fel van vágva a nyelved. – vigyorgott, majd elkezdtünk játszani. A drága neve Jasmine volt. Nem volt teljesen japán. Volt benne valami Amerikai vagy milyen vér. Feldobta a labdát és átütötte, de ahogy az ütőm hozzáért a másik kezemre is szükség volt, hogy egyáltalán csak megtartsam ezt a pózt, de nem sikerült elütni, leesett a földre a labda.
- Mi a pokol… - nézte le csodálkozva.
- Ez mi volt? – nézett Yuushira Atobe.
- Ne-nem tudom.
- Na tetszik? – szólt át megint Jasmine. – Gondoltam már az elején megmutatom a speciális ütésem.
- Speciális ütés? – nézett most már Ara is Yuushira.
- Miért néz rám mindenki így?
- Mert általában te mindent tudsz. – mondta Atobe.
- Hát jó… szerintem a nő a szokásosnál sokkal erősebben üti meg a labdát. Nem valami nagy szám, de Kira még nincs hozzászokva.
- Ajj, gyerünk már Kira, le tudod te ezt nyomni! – szólt nekem Ara.
- Tudom én is! – szóltam vissza. – Na gyerünk! Tovább. – vettem normálisan az ütőt a kezembe. Megint feldobta és átütötte .. de most sokkal jobban koncentráltam és minden erőt a karomra koncentráltam. Amikor már előttem volt a lehető legerősebben ütöttem meg. És igen! Betalált!
- Ezt hogy…? – nézte Jasmine a földön heverő labdát.
- Tádáámm. – kacsintottam. – Na tovább nincs kedvem egész nap itt állni.
A meccs ment és elég sok pontot tudtam szerezni, de mivel minden ütésbe az átlagosnál több erőt kellett belefejtenem, nagyon le voltam már fáradva. Jelenleg több pontom volt mint neki, de elnézve jelenlegi helyzetemet nem fűztem túl sok reményt hozzá.
- Kiraa, gyerünk! – kiabáltak nekem a többiek.
- Ez nem jó, nagyon kezd fáradni. – súgta Ara Atobénak.
- Igen, attól tartok. – simította hátra a haját.
Egy ideig még ütögettük, majd a játék vége közeledett. És én már tényleg kezdtem fáradni. A helyzet úgy állt, hogy ha a következő ütése betalált akkor nyert. Feldobta.. beleütött.. most olyan más volt.. mintha gyorsabban jött volna a labda. Nem érem el… ez nem lehet... nem veszthetek… nee