< Sötét múlt >

Seto és Kira már több hete együtt voltak. Mindenfele elmentek. Mokuba nagyon örült, hogy egy olyan lány, mint Kira velük lehet. Kira a banda vezetését sikeresen

lepasszolta, egy új jövevénynek. Seto viszont egy dolgon nem tudott megnyugodni. Méghozzá egy visszatérő rémálmon. Azt álmodta mindig benne, hogy egy lány keservesen zokog egy ágy mellett. Aztán bemegy a szobájába nehezen, de abba hagyja. Az arca keserűséget, de egyben szigorúságot tükröz. Aztán egy villanás. Megint a kislány volt, de egy pályán télen. A lány korcsolyázott. Mozdulatai kecsesek voltak. Megint egy villanás. A lány egy üres házba megy és lefekszik aludni. De mielőtt elaludt volna elővett egy keretet amiben egy kártya volt. Amikor Seto megnézhette volna felébredt.

Kira mindennap bement Setóhoz. Ez ma sem volt másképp.

-          Szia!!!! – lépett be Kira az ajtón.

-          Áh, szia.

-          Na mi jó volt ma?

-          Semmi különös….leszámítva ezt!- húzott elő egy borítékot. - ….Neked jött, ma reggel….Tessék– Kira elvette a borítékot.

-          Más nem jött? – ahogy ezt kimondta egy nő jött be, valószínűleg a recepciós és egy csomagot hozott.

-          Elnézést a zavarásért, de ez Kira kisasszonynak jött. – azzal letette Seto asztalára és kiment.

-          Kinyitod? – kérdezte Kira.

-          Aha. – és bontotta is. Aztán egy kis dobozka került elő. Seto abból elővett egy nyakláncot, amin egy korcsolyamedál volt. - … Kira?

-          Hm? – nézett oda Kira aztán a medálra. Amint meglátta elkerekedtek a szemei, hirtelen nem is kapott levegőt. Aztán minden ok nélkül kifutott a szobából, közben az épp befele menő Mokubát is majdnem fellökte.

-          Kira!!!!- kiáltotta Seto, de Kira mintha meg sem halotta volna.

-          Mi történt vele? – kérdezte Mokuba.

-          Nem tudom….Meglátta ezt a medált és kifutott.

    < Eközben lent valahol a raktárban >

-          Miért…miért pont most……..Amikor már olyan jól ment minden….Hm?- vette elő a levelet a földön kuporgó Kira.

„- Jéghercegnő „ – összesen ennyi volt a levélbe írva.

-          Bárcsak el feledhetném ami régen történt. – mondta Kira, aztán felállt. Készült volna elmenni, de amikor lépett egyet Seto állt előtte. - ….Se…Seto?

-          Mi történt régen? – nézett szigorúan Seto.

-          Eh…Semmi. – azzal készült volna elmenni, de Seto visszarántotta. - …Engedj el!!!!....El kell mennem.

-          Igen? És hova?!!!!

-          Ahhoz semmi közöd!!!!

-          Szerintem van!!!!

-          Szerintem meg nincs!!!! – azzal hirtelen szinte kipörgött Seto szorításából és elfutott.

-          Kira!!!! Áj meg!!!! – futott utána Seto, de amint beért abba a kanyarba nem látta már sehol. - …Hm? Hova lett?

Kira csak futott ahogyan a lába bírta. Azt se tudta merre megy. Közben felvillant előtte egy emlékkép, amint ő gyermekként fut, közben keservesen folynak a könnyei. Aztán hirtelen megállt egy kórház előtt. Egy ideig ácsorgott előtte közben úgy-ahogy kifújta magát, azután befut az ajtón. Aztán vége van. Kira gyorsabb tempóra váltott  és befutott egy sikátorba. Ott megállt.

-          Hogy kerültem én ide? – csodálkozott Kira, ahogyan végignézett a sikátorban lévő kis üzletféle házon. Pedig csak a külseje volt olyan mintha üzlet lenne, de egy edzőterem volt. Méghozzá az amiben Kira elkezdte az egész életét. – Ez a hely még mindig olyan undorító, mint amilyen régen volt. – azzal elakart menni, de ….

-          Hova mész KIra? Nehéz volt idecsalni téged! – mondta egy férfi. Kira egy perce megijedt, de aztán felvette a szokásos „unott” arcát.

-          Nem te csaltál ide …. Csak ide keveredtem.

-          Tévedsz.

-          Mi?

-          Az ösztönöd hozott ide, mert még mindig nem tudsz elszakadni ettől a helytől…. Pont, mint régen…. Ha valami bajod volt mindig idejöttél …. A részeid vagyunk, hozzád tartozunk, mi adtunk neked mindent. És most visszavesszük ami a miénk. – húzta gonosz mosolyra a száját a férfi. És egy pár emberrel fenyegetően elkezdtek közeledni Kira felé.

-          Ejnye, azt teszed amit régen?.... Ha nem teszem azt amit te mondasz megversz? Nem igaz...? Nando….

-          Valami olyasmi.

-          Csak most másmilyen a helyzet…. Akkor még nem tudtam megvédeni magam….! – azzal a körülötte álló alakokból el rúgott 2-őt.

-          Lehet, de én is még erősítettem egy kicsit.

-          Mi? – Kira előtt hirtelen megjelent Nando, megfogta a nyakát, neki ütötte a falnak és erősen elkezdte szorítani a nyakát.

-          No…csak…most már….meg is….akarsz ölni? – mondta akadozva Kira.

-          Ereszd el, de rögtön! – mondta a háttérből valaki.

-          Hm? – nézett oda Nando.

-          Seto!.... Menj innen! – próbált Kira hangosan beszélni.

-          Gyerünk, kapjátok el! – mondta Nando, közben gyengült  szorítása.

-          Nando? Ha bármi baja lesz….esküszöm, hogy nem mész el innen élve. – közben olyan szúrósan nézett Kira minthogyha már ölt volna.

-          Mi a ….- Nando egy pillanatra megrémült. – Nocsak megváltoztál az évek alatt….

-          Nem mondod?....Képzeld magamtól rá sem jöttem volna. – gúnyolódott Kira

-          Nagyon vicces, de nem fogsz ennyire örülni….Fiuk – nézet a többi férfire akik már körül állták Setot.

-          Ha meg mered….- de Kira nem tudta befejezni, mert az egyik rátámadt  Setora. De nem járt sikerrel, mert Kaiba elütötte magától.

-          Tudod Seto is tud magára vigyázni…. Pont mint én….- azzal megfogta Nando kezét amivel eddig a nyakát fogta. Erősen elkezdte szorítani. Nando nem bírta tovább és elengedte. Miután elengedte fájó kezére rakta a másikat és elkezdte  nézegetni. Azt a helyet  Kira meg fogta teljesen piros volt.

-          Áh.. te liba….Mi vagy te? – csodálkozott Nando ahogyan Kirára nézett. Kira megvetően nézett rá és körülötte, mintha vöröses fény derengene.

-          Mi történik? – csodálkozott Seto.

-          Megmondtam ha hozzá mersz érni megöllek. – mondta Kira teljesen nyugodtan.

-          Ki-Kira ezt nem mondhatod komolyan, hiszen én segítettem neked mindenben. – mondta Nando a földön fekve. Kira körül mintha felcsapott volna valami fehér aura és egy percre fehér haja, kék szeme és egyiptomi ruhája volt. Aztán hirtelen minden lenyugodott és Kira még mindig ugyan ott állt lehajtott fejjel.

-          Eh, mi volt ez? – furcsállta Kira. – Mindegy. Fejezzük meg amit elkezdtünk. – azzal elrúgta Nandot.

-          Aki nem takarodik el innen rögtön azt megfogom ölni, világos?!!!!- Kira szavai mintha mennykőcsapás  lett volna az embereknek, azonnal elkezdtek futni kifele a sikátorból.

-          Nocsak te nem mész? – nézett Kira Nandora.

-          Eh….liba. – azzal ő is elfutott.

-          Kira…. –suttogta Seto.

-          Miért….

-          Tessék,

-          Mond miért jöttél ide? Hogyan találtál ide? Mi a francért szóltál bele? Mond! – eddig Kira háttal állt Setónak, de most megfordult. - ….Ha nem szóltál volna bele már mióta végeztem volna velük.

-          Na de ….

-          Semmi de…. ha nem akarsz magadnak bajt jobb lesz ha elfelejtesz….- azzal elment. Seto csak ált mereven.

„- Ezt meg hogyan értette?” – Seto minden ok nélkül elvesztette az egyensúlyát és elesett, de úgy hogy  beverte a fejét. Bevillant előtte egy álomszerű valami amiben megint az a kislány volt, de már felnőttként. Az egész homályos volt, de amikor a lány felállt egy ágy mellől és megfordult az egész kép kitisztult. És ki volt az? Kira, személyesen. Aztán egy villanás és megint ugyanazt a korcsolyázó képet látta amikor a kislánnyal álmodott. De most Kira volt az.

-          Kira – tért magához Seto. – Ő volt? Ő lenne az a kislány?

                                                                               ….To be continued….