A napok teltek…. Aráék egyre többet voltak együtt….. Atobe sokszor hulla fáradtan dőlt be az ágyba.
Ez most is így volt…. Egy kellemes nyári este kint voltam Atobe szobájának a teraszán. Sakaki- senpai mostanában azt mondta nekem meg Arának, hogy ha lehetne pár edzésre ne menjünk el, mert csak a fiúkkal akar foglalkozni. Ez elég furcsa…. Sőt érthetetlen…. Lefordítva sok- sok óra Atobe nélkül…. Ez szomorú….
- Megjöttem…. – hallottam egy mogorva hangot.
- Atobe! – futottam oda a teraszról. Ő már az ágyon hevert. Ball tenyerét az arcára helyezte. - Fáradt vagy? – kérdeztem kicsit félve, ugyanis ilyenkor kicsit ingerültebb a kelleténél.
- Jah. – jött az egyszerű válasz.
- Izé…. Nem kéne lefürödnöd?
- De. – mondta és lassan feltápászkodott az ágyról, majd kiment a szobából.
- Már megint le vagyok…. Áhh. – legyintettem. Mondjuk nem csodálom, ilyenkor valószínűleg én is így viselkednék. Megszólalt a telefonom. Oda sétáltam és felvettem az asztalról.
- Egy darab olvasatlan üzenet. Na lássuk! …. Shis megint olyan, mint egy zombi…. Ott mi a helyzet? Ara. – „ Kb, ugyanez. Elküldtem lefürödni, utána szerintem visszadől az ágyba. Kira.” – írtam be a szöveget és elküldtem. – Na jó, térjünk vissza könyvhöz…. – sóhajtottam. Nos, igen. Mert ugye nem vagyok én tanulatlan csitri, szeretek olvasni. Pár perc elteltével Atobe bejött a szobába. Mint ahogy gondoltam lefeküdt az ágyra.
- Mit csinálsz….? – hallottam fáradt hangját.
- Olvasok. – mutattam fel a könyvet.
- Aha…. – sóhajtotta. Becsuktam a könyvet és odafeküdtem mellé.
- Meddig csinálja ezt még a sensei? – simítottam végig a mellkasát., ugyanis csak egy nadrág volt rajta.
- Gőzöm sincs. – fogta meg a kezem.
- De mi miért nem mehetünk Arával?
- Nem tudom…. De jut eszembe, azt üzeni, hogy holnap ti vagytok soron. Mond meg Arisának is.
- Majd megmondja Shishido. Már ha nem annyira hulla mint te.
- Én se vagyok hulla…. – dünnyögte.
- Oh, dehogynem! – vigyorogtam. – Na aludj! – raktam rá a takarót. Erre valamit morgott, de magára húzta a puha anyagot. Elmentem én is fürödni.
- Vajon minket is le fog fárasztani, mint a fiúkat? Egyáltalán miért csinálja ezt?! – gondolkodtam a zuhany alatt….


Szombat. 10: 30 perc. Kint vagyunk Arával a pályán. Sakaki –senpai valakivel beszél. Lassan megyünk az illető felé.
- Itt vagyunk! – mosolygott Ara.
- Uff. – raktam fel a kezem.
- Talán inkább jó reggelt. – nézett rám.
- Bocsánat. – néztem félre.
- Ohayo gozaimasu! –hajoltunk meg Arával. Hát nem vagyunk illedelmesek….?
- Ohayo. – mondta a Sensei. – nah ütőt a kézbe és fel a pályára. – adta a parancsot.
- Igen. – mondta Ara és felfutott.
- És mégis ki – kivel? – fordultam Sakaki –senpai felé.
- Hát te és Arakawa.
- Mi? – néztem Arára.
- Egymás ellen? – nézett rám. – Úgy még sosem játszottunk.
- Akkor itt az ideje. Gyerünk!
- Ühm….jó. – dobta fel Ara a labdát és adott egy szép szervát. Még sosem játszottam vele, de nagyon jó volt. Szép, íves és erős szervái voltak. Nem mondom megizzasztott. Nem mondta a Senpai, hogy meddig játszunk. Tehát addig játszottunk amíg nem szólt. Ez meg is történt kb, másfél óra múlva.
- Elég! – mondta.
- Háleluja! – ültem le a padra. – Ennyi idő szünet nélkül kész kínzás!
- Igazad van. – ült le Ara is.
- 5 perc szünet és folytatjátok. De velük. – mutatott Sakaki- senpai a háló túl oldalán álló két fiúra, akik elégedetten vigyorogtak, ütővel a vállukon.
- Ezek meg kik? – néztem szúrósan a srácokra.
- 4 éve ők is a Hyotei Gakuen csapatában voltak, de kiszálltak. Nem bírták Atobét.
- És mit keresnek itt? Csak nem ön hívta őket ide?
- De, pontosan.
- Na jó. – álltam fel. – Miért csinálja ezt? Mit tervez? Atobe nap mint nap hulla fáradtan tér haza és mindenkivel goromba. Ez a maga hibája.
- Kira. – próbált lenyugtatni Ara.
- Ha nem mondja meg mi ennek az értelme, akkor én….
- Akkor te? Kilépsz? Mindent meg fogsz, fogtok tudni. Csak legyél türelmes.
- Tche. – raktam karba a kezem.
- Le telt az idő. – mondta.
- Ja, megyek már. – mentem fel.
- Én is! – rohant utánam Ara.
- Túl forró fejű vagy, kiscica! – szólt át az egyik srác.
- Ki kérdezett?! – szóltam vissza.
- Furcsa, hogy Atobénak pont egy ilyen csaj kellet.- mondta a másik.
- Na jó, én most…. – kezdtem volna átmenni, de Ara hátulról megfogta a derekamat és visszahúzott. Vagyis próbált. Mert én kapálóztam, hogy lazuljon a szorítása.
- Hagyd már Kira. Csak provokál. – nyugtatott, amikor abba hagytam a kapálózást.
- Nah jó…. – sóhajtottam. – Ne a szátok az ütőtök járjon! – szóltam át.
- Kitűnő meglátás! – mondta az egyik. Nem voltak nagy ellenfelek. Arával simán lealáztuk őket. Igaz a végére teljesen kifáradtunk és azért nálunk is volt egy pár labda. A végére már beszólni sem volt erőnk.
- Nah irány haza! –mondta Sakaki- senpai. – Holnap ugyanekkor, ugyanitt.
- Hai. – mondtuk. Lassan kibicegtünk a pályáról. Kint megálltunk és leültünk a kőpadkára. Bent nem akartunk lihegni Sakaki – senpai előtt. Elővettem a táskámból a vizesüvegemet és egy jó nagyot kortyoltam belőle.
- Kérsz? – mutattam Ara felé, aki rögtön el is vette. – Komolyan mondom így még sosem fáradtam el.
- Jaja, szintén…. Te ha itt ülünk kint nem néz hülyének senki?
- Nem…. Nincs itt senki.
- Azért csak ne legyél ebben olyan biztos. – hallottam magam mellől.
- Mi a …. – csodálkoztam. – Ti meg mit kerestek itt? – néztem az előttünk álló Atobe, Yuushi, Shishido és Mukahira.
- Jöttünk megnézni, hogy fulladtok ki. – vigyorgott Mukahi.
- Na kössz.
- Te Atobe! – álltam fel.
- Mondjad. – jött elém.
- Tényleg forrófejű vagyok? – néztem rá boci szemekkel.
- Hát néha igen. – vigyorgott.
- Tényleg? – szipogtam.
- Nah, mielőtt Kira kisírja mind a két szemét, menjünk inkább haza. – mondta Shishido, közben Ara derekát fogta.
- Oké. Ti mentek egyedül?
- Jah.
- Akkor holnap!
- Jah. – intettek egymásnak, majd mi beszálltunk az autóba, ők meg elsétáltak. Fáradtan hátradöntöttem a fejem és behunytam a szemem.
- Na, most ki a hulla? – vigyorgott.
- Szállj le rólam. – dünnyögtem.
- Rajtad sem vagyok. – nevette.
- Ahh. – hajtottam az ölébe a fejem. – Ez fájt.
- Azért mondtam.
- Gonosz….



Másnap:
- Atobeeee??!! – kiáltottam fel, mert amikor felkeltem nem láttam sehol. – Ez nem igaz, hova tűnhetett el….- Felkaptam magamra a ruháimat és leszaladtam a lépcsőn. Lementem a kocsikhoz. Atobe kedvence a helyén volt. Akkor nem mehetett el.
- Mit óhajt kisasszony? – kérdezte Atobe sofőrje.
- Hát…. Esetleg nem látta Atobét?
- Az úrfi kora reggel elment futni.
- Futni?
- Igen, kisasszony. – bólintott.
- Mi üthetett belé, még sosem ment el úgy futni, hogy nem szólt. – gondolkodtam el. – És mondott valamit?
- Azt, hogy majd jön és önt hagyjuk aludni.
- Értem…. Köszönöm szépen. – mosolyogtam rá.
- Kérem. – hajolt meg. Vissza szaladtam a Villába és összeraktam a cuccaimat. Még volt egy kis időm edzésig. Furcsa. Ha az edzésre gondoltam gombócot éreztem a torkomban…. Ideges lennék? Egy edzés miatt? Lehetetlen.
- Kira! – hallottam Atobe hangját. Lefutottam a lépcsőn és odamentem elé.
- Jelen. – mosolyogtam. Ő is rám mosolygott és megcsókolt. Most először ebben a két napban.
- Már mész edzésre? – kérdezte és átölelt.
- Igen. Kéne.
- Vigyázz magadra, jó? – nézett bele a szemembe.
- Persze, ez csak egy edzés! Nem kell félni. – nevettem.
- Én nem félek, csak mondtam. – nézett félre.
- Jó-jó. – mosolyogtam.
- Hali, Kira! – köszönt valaki Atobe mögött. Odanéztem és Yuushi vigyorgó képpel nézett rám.
- Szia. Hát te?
- Futás közben találkoztunk. – mondta Atobe.
- Jah. Azon gondolkodtunk, hogy ma edzésre elmegyünk veletek.
- Mert Sakaki – senpai eléggé furán viselkedik. Még nekem sem mondott el semmit. – mondta Atobe karba tett kézzel.
- Jó, de ennek nem fog örülni. – mondtam.
- Tudjuk. – mondta Yuushi.



- Na jó! Ide azt a lasztit! – kiáltottam fel. – Ha még erőset is ütsz megsimogatom a fejed.
- Jó, de csak ha te ütsz egy kétkezes fonákot. – mosolygott Ara.
- Hát gondolkozok rajta.
- Okké! – dobta fel a labdát és elütötte.
- Sszép. – ütöttem vissza. Amikor Ara épp visszaütötte volna….
- Mi ez?!
- Heh? – néztem a hang irányába.
- Szerintetek egy meccsen megbeszélik, hogy milyen labdákat fognak ütni?! – háborgott Sakaki – senpai.
- De hát ez csak edzés senpai! – mondtam.
- Igaz. – mondta Atobe karba tett kézzel, a padon. Most vettem csak észre, hogy idő közben a többi fiú is beszállingózott a pályára. A senpai azonnal odanézett.
- Ti mit kerestek itt? Nem megmondtam, hogy a lányok edzésére ti ne gyertek el?!
- Az lehet! – állt fel Atobe. – De tudni akarjuk, hogy mi ez az egész. – sakaki- senpai az Atobe mögött ülő fiúkra nézett, akik erre hevesen elkezdtek bólogatni. Én gyorsan Atobe háta mögé futottam és megfogtam a kezét. Ara ugyanígy, csak ő Shishidóhoz futott, aki erre átkarolta a derekát.
- Ugye tudjátok, hogy a Hyotei Gakuen- beli helyeteket veszélyeztetitek ezzel.
- Tudjuk. – állt fel Yuushi is.
- De mondja már el Senpai…. – kezdtem el. – Miért titkolózik? Jogunk van tudni.
- Jogotok? – vonta fel a szemöldökét.
- Hai. Na, mondja már el! Talán valami nagy meccs lesz Japánban, amin csak a legjobb csapatok vehetnek részt? – viccelődtem, de Sakaki – senpai pillantását látva komolyan elgondolkoztam, hogy ez mennyire lehet igaz….