- Mivanmivanmivan? - kérdeztem, miközben Ara kihúzott a fürdőbe.
- Mi történt itt mielőtt kijöttetek Atobéval? Hmhmhm? – faggatott.
- Semmi. – mosolyogtam. – Volt reggel egy kis összetűzésünk, de kibékültünk.
- Te veszekedtél Atobéval? – csodálkozott.
- Dehogy! Az nem volt veszekedés. Szerinte a mostani meccs egy kicsit megviselt minket, de most már minden rendben van….
- Kiraaaa!! Araaaa! – kiáltozott Mukahi.
- Igeeeeen? – megyek ki.
- Irány a pályára!
- Heeeeh? – buktam előre.
- Elvégre is Sakaki – senpai mondta, hogy azért pályára is menjünk le gyakorolni.
- De most?? Még nem is tudtam…. – mégsem fejeztem be a mondatok amit elkezdem.
- Parancsolsz? – hajolt közelebb Mukahi közelebbről.
- Nem.
- Mit akartál mondani? Csak nem valami huncutságot?
- Huncutságot? Fuh, ilyet se hallottam még. – nevettem. – Na bye-bye. Gyere Ara. – mondtam és utánam jött.
- De télleg mit akartál mondani? – kérdezte miközben mentünk a másik szobába.
- Csak annyit, hogy nem tudtam reggel futni. Mostanában szoktam.
- Huh. Akkor megnyugodtam.
- Heh? Miért?
- Jah, semmi – semmi. – nevetett zavartan.
- Most télleg megyünk a pályára? – mentem Atobe mellé.
- Jah. – mosolygott rám. – Nem baj ugye? – nézett a szemembe. Jaaj csak ne mosolyogna olyan éédin.
- Dehogy…. –olvadoztam.
- Akkor jó. – adott egy gyors csókot. – Szedd össze a cuccaidat és megyünk.
- Hai. – pár perc után már mindenki összeszedte a cuccait és magát. Kint voltunk az utcán és úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk el a pályáig. Atobe és én, Ara és Shishido kézen fogva mentünk. Amikor leértünk megegyeztünk, hogy mindenki azzal játszik akivel akar. Tehát én és Ara elkezdtünk játszani. A fiúk egy másik pályán kezdtek el. Adtuk egymásnak a kemény szervákat, röptéket meg minden egyebet. Egyszer azonban amikor úgy vettem észre, hogy kicsit elbambult odaszóltam neki:
- Ara figyejjé!!
- Nyugi van, figyelek! – szólt oda. Arra álltunk le, hogy Atobe lekezdett nevetni. Mindenki ránézett, én meg Ara csak pislogtunk.
- Te Atobe jól vagy? – kérdezte Mukahi.
- Persze, nem lehet nevetni?
- Dehogynem. – mosolygott Shis. – Csak nem szokásod.
- Jihá, hagyd a pasim, mert velem gyűlik meg a bajod. – szóltam oda.
- Azt megnézem! – nevetett.
- Nah jó, játszunk tovább. – javasoltam és ütögettünk tovább. Egy idő múlva a mi helyünkön Atobe és Shis kezdett el játszani, mi pedig egy kicsit leültünk. Észre sem vettük, hogy az a két srác akikkel a múltkor játszottunk a kerítésnél vannak. Meglátják, hogy mi is ott vagyunk és odaszól az egyik:
- Ó, kit látnak szemeim! – én inkább elfordítottam a fejem, addig se kelljen néznem ezeket az idiótákat, de Ara átsétált a pálya egyik részére vízért. – Hé! Nézd ott az a ronda lány!
- Jah, télleg! Olyan rosszul néz ki, mint ahogy teniszezik.
- Mit mondtál?! – csattanok fel.
- Jól hallottad! Olyan rosszul néz ki, mint ahogy teniszezik. – ismételi meg.
- Hé, te…. – kezdtem el, de Shishido a hátam mögött megfogta a vállamat.
- Hát akkor te se lehetsz szerencsésebb! – szólt oda Shishido. Láttam az arcán, hogy visszafogja magát, de nagyon mérges. A szemem sarkából láttam, hogy Ara elfutott.
- Ara! – szóltam utána, de már nem láttam.
- Tche! Nem meri felvállalni milyen ronda. – vigyorgott az egyik.
- Na jó, most már állj le! – kiáltotta Shishido.
- Ez az! És miért mondjátok, hogy béna? Hiszen ha nem tévedek ő volt az egyik aki levert titeket. – mosolyogtam gonoszul.
- Tche. Nem voltunk jó passzban. – nézet félre. – Te sem az ütőddel hanem a melleiddel adod a szervákat.
- O_o -_- O_o hm? – pislogtam és éreztem, hogy egyre vörösebb lesz az arcom.
- Hé! – szólt oda Atobe. – Ha bókolni akarsz neki akkor kulturáltabban.
- Nocsak! Atobe is itt van?!
- Még szép te marha. Mellesleg Shis hagyd őket csak nem tudják felfogni milyen bénák.
- De akkor se beszéljenek így a csajommal.
- Á, szóval a csajod! Sosem volt jó ízlésed Shis.
- Neked Shishido. – szóltam közbe. – Én megnézem Arát. – fordultam Atobéhoz, aki idő közben mellém jött.
- Oké. – mondta. Elkezdtem futni amerre Ara ment és meg is találtam egy fa mögött kuporogva.
- Hé Ara? – kérdeztem kedvesen.
- Ezt a rondaságot keresed? – nézett fel rám. Tiszta vörös lett a szeme a sírástól.
- Te sírtál? – kerekedtek ki a szemeim.
- Dehogyis. Csak por ment a szemembe.
- Na ne beszélj! Én meg a Malai dáma.
- Te mondtad. – nevetett.
- Naa, csak nem vetted komolyan amit az a két tapló mondott.
- De egy kicsit rosszul esett.
- Szerinted akkor Shishido járna veled…. Szöszim.
- Szöszid? – nevetett.- Milyen név ez?
- Most jobb nem jutott eszembe. – vigyorogtam. – Na gyere ide. – tártam ki a jobb kezem. Odajött mellém és a vállamra hajtotta a fejét. Pár másodperc után észrevettem, hogy megint sír.
- Mi az? – néztem rá. – Miért sírsz megint?
- Csak mert boldog vagyok. – mosolygott.
- Télleg? És miért?
- Mert ilyen jó barátom van, mint te…. Na menjünk vissza. – állt fel.
- Oké. – álltam fel én is és visszamentünk. Vigyorogva mentünk vissza, de amikor odaértünk a fiúk körbeállták Shishidot.
- Mi történt? – futott oda Ara és Shishido mellé térdelt.
- Behúzott nekik, azok meg visszaadták. – mondta Atobe.
- Jaj Shis. – szörnyülködött Ara.
- De azért te is kaptál. – nézett Shis Atobéra.
- Alig. – nézett félre, de pont ott voltam én.
- Te verekedtél? – csodálkoztam.
- Csak egyszer behúztam. – rakta keresztbe a kezét.
- Mondtak rád valamit és Atobe begurult. – újságolta Mukahi. – Még nem is láttam így.
- Jaj, maradj már.
- Télleg? – néztem rá baby szemekkel.
- Jah. – mondta, én erre átöleltem.
- De jól vagy? – nézte Shis arcán a foltot Ara.
- Persze, kutya bajom. – állt fel.
- De ez nem valami szép látvány. – ölelte át Ara Shist.
- Höh. – mondták a fiúk
- Mi az? – nézett rájuk Ara szúrós szemmel.
- Semmi – semmi. – rakták maguk elé a kezüket. – Fuh ezek a lányok életveszélyesek. – fordítottak nekünk hátat.
- De Shis! Szerinted én szép vagyok?
- Persze. Még szép! Te vagy a legszebb a világon. – csókolta meg. Én még jobban odabújtam Atobéhoz, majd egy idő után megszólalt:
- Nah menjünk haza. Ennyi elég volt egy napra.
- Oké. – engedtem el. – Ara te lásd el Shist majd otthon.
- Meglesz. – mosolygott. 10 perc után már senki sem volt a pályán.



- Jaaj, mond már el mit mondtak rám azok a tuskók, amire ennyire kiakadtál. – faggattam Atobét. Már este volt. Az ágyban voltunk és én Atobe mellkasán feküdtem.
- Semmi extrát. – nézte a plafont.
- Naa, miért nem mondod el? Annyira rossz?
- Meddig bírod még? Kb 1 órája faggatsz.
- Tovább is bírom. – vigyorogtam. – Naa!
- Biztos, hogy tudni akarod? – nézett rám.
- Persze. – mosolyogtam.
- Azt mondták Seigaku kedvenc…. Megtudták, hogy a Seigakuban játszottál és, hogy nem sokat engedtek meccsekre.
- Azt is tudják, hogy miért?
- Nem, nem hiszem.
- Azért nem engedtek, mert az edzővel nem voltam túl jó viszonyban. Sokszor nem mentem el edzésekre és ez volt a büntetésem.
- Tshe. A kis vadóc. Kár hogy nem akkor ismertelek meg. Megnéztelek volna.
- Dugulj el! – nyújtottam ki a nyelvem. - …. És mondtak még rám valamit?
- Valami olyasmit, hogy …. Azért jöttél a Hyotei – be, mert egy meccsen beégtél Ryoma ellen és ez most is így lesz…. Ilyen baromságot! – fogta a fejét.
Az nem lehet! Honnan…. Még mázli, hogy Atobe nem veszi komolyan. Ha megtudná, hogy én…Neem! Nem tudhatja meg.
- Az. Ekkora hülyéket. – duzzogtam. Rám mosolygott és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Na aludj! – mondta és becsukta a szemét.
Már eltelt 1 óra, de én nem tudtam elaludni. Nem veszíthetek még egyszer Ryoma ellen. Bebizonyítom egész Japán előtt, hogy a Hyotei a legjobb tenisz csapat az országban…. Kibújtam az ágyból és felvettem egy tréningnadrágot és a hozzávaló öltözékeket. Felvettem a telefonomat és megkerestem Ara számát, majd felhívtam.
- Mondjad. – suttogta Ara.
- Gyere le a pályánkra. – mondtam
- Kira?.... Emm jó, de….
- Csak gyere! – raktam le és felvettem a teniszütőmet, majd kimentem. Ugyanolyan sikeresen kijutottam a házból, mint legutóbb. Futva mentem el a pályánkig. Ara még nem volt ott. Amíg nem érkezett meg, egy kicsit helyre raktam a hálót.
- Késtél. – néztem rá, amikor befutott.
- Gome. Pedig siettem.
- Nah, menj fel. – mutattam. Felment és elkezdtünk játszani.
„ – Mi van vele? Nem olyan mint szokott. Sokkal keményebb és egy kis pihenőt sem hagy. „ – gondolkodott Ara. Csak Ryoma járt a fejemben és az, hogy nem veszíthetek ellene. Még egyszer nem!
- Kira? Szerintem most már abba hagyhatjuk. Már kezd feljönni a nap és haza kéne érni mielőtt a ….
- Tudom – tudom. – raktam el az ütőm. – Akkor menjünk. – indultam el. Ő is utánam baktatott, majd szétváltak útjaink. Haza futottam és bementem a kapun, ami megint résnyire ki volt nyitva. Felmentem a lépcsőn és bementem Atobe szobájába. szerencsére még mindig aludt. Levettem a cuccaimat és felvettem a farmeromat meg egy pólót. Nem voltam még mindig álmos ezért leültem az egyik fotelba és olvasgatni kezdtem. Atobe kb. fél órára rá felébredt.
- Hát te? – ült föl. – Miért nem alszol?
- Nem tudtam. – feleltem.
- Mennyi az idő?
- 7: 30 lesz.
- Akkor felöltözöm és lemegyünk a pályára, oké? – jött ki az ágyból.
- Aham. A fiúkkal megbeszéltétek?
- Jah. Te így jössz? – ment be a fürdőbe.
- Igen.
- Összeszedet az én cuccaimat? – szólt ki.
- Persze. – mondtam és felálltam. Elővettem az ütőjét meg a tartóját és beleraktam. Előszedtem egy tiszta törülközőt és elraktam, majd leraktam a fürdő ajtaja mellé. Visszaültem olvasni. Pár perc után Atobe is kijött és elindultunk lefele a lépcsőn. Beültünk egy kocsiba és elindultunk.
- Mi van veled? Olyan szótlan vagy. – karolt át.
- Jah, semmi. Csak kicsit fáj a fejem, de azonkívül semmi. – mosolyogtam.
- Akkor jó. – amikor leértünk, még nem volt ott mindenki. Még hiányzott Mukahi, Ootori és Jirou. Hehe, biztos szundizik valahol. ^^
- Addig nem játszunk Ara? – néztem rá.
- Hát…. Játszhatunk. – mosolygott. Ő kezdett. Nagyon keményen játszottunk. Szinte egyikünk sem tudott a másiknak olyan labdát ütni, amibe az nem tudott volna nem beleérni. Nem azért mert bénán ütöttük, hanem mert olyan gyorsan és erősen ütöttük mind a ketten mint a másik és elég nehéz volt neki olyat adni amibe nem tudott beleérni. Nekem csak az a cél járt a fejemben, hogy jobb legyek, annyira, hogy a versenyen már könnyedén letudjam verni Ryomát. Arának, meg az, hogy engem legyőzzön….
A fiúk odamentem az időközben befutott Jirouhoz. Mi tovább játszottunk. De mivel én ugye nem aludtam este egy percet sem, egy pillanatra megszédültem és nekiestem a korlátnak, aminek következtében bevertem a vállam. Ijedten a fiúkra néztem, de ők még mindig beszélgettem és nem látták. Hálleluja. Feltápászkodtam a földről és a vállamat fogtam. Könnyek gyűltek a szemembe a fájdalomtól. Ara odarohant mellém.
- Kira, jól vagy? Nagyon fáj? – aggodalmaskodott.
- Dehogy. – vettem el a kezem.
- De hát látom. Az arcodra van írva.
- Semmi bajom. – vettem fel az ütőm.
- Ne mond már, hiszen….
- Mondom, hogy semmi bajom!! – mondtam a kelleténél hangosabban, amire a fiúk odanéztek. – Semmi bajom…. – mentem el Ara mellett és faképnél hagytam. Ő csak állt ott és nézett maga elé.
- Mi történt? – kérdezi Atobe amikor mellette mentem el.
- Semmi. – mondtam és mentem tovább.
- Mi volt ez? – megy Ara mellé Atobe és Shishido.
- Jah mi? Kira nem szokott ok nélkül kiabálni. – ment oda Hiyoshi is.
- Heh, csak szerinted. – vigyorgott Atobe. – Na, szóval? – nézett vissza Arára.
- Hagyjatok már! – kiáltotta és elrohant.
- Ezekkel meg mi van? – pislogott Hiyoshi. – Megbuggyantak? – erre Atobe és Shis egyszerre kupán vágták.

Ara rohant abba az irányba amerre én mentem. Végül megtalál egy fának támaszkodva a füvön ülve.
- Kira, hát itt vagy? – vidult fel.
- Mint láthatod. – néztem az eget.
- Izé…. Nem kéne….
- Nem megyek el orvoshoz.
- Honnan…. Mind egy. Nem akarom erőltetni a dolgot, de nem akarom, hogy bajod legyen. Szóval bocsi.
- Felejts el. – néztem még mindig az eget. Ara is lefeküdt mellém.
- Mit néztek olyan elmélyülten? – hallottuk Shis hangját. Egyszerre odanéztünk.
- Eget. Mi mást. – állok fel. – Na menjünk. – megyek vissza.
- Mi van vele? - kérdezi Shis Arától.
- Nem tudom. – vonta meg a vállát.
Miközben mentem vissza a vállam jobban elkezdett sajogni…. De nem törődtem vele, csak mentem előre….közben elkezdett esni az eső, mintha elmoshatná a fájdalmat amit érzek…. A vállamban…. És a szívemen is….