- Na szevassz! Felkeltél? – nézett rám Atobe.
- Reggelt. – ültem fel.
- Inkább napot.
- Mikor érkezünk meg?- ültem le kényelmesen az ülésemen.
- Még sokára.
- Mit csináltatok amíg aludtam?
- Nem sokat. Beszélgettünk.
- Értem. Ara hol van? – néztem körül.
- Hátul. – mutatott oda. Ara szép nyugodtan Shishidoval beszélgetett és közben egymás kezét fogták. Már készültem volna odamenni, de Atobe megfogta a kezem és visszahúzott.
- Hagyd most őket.
- Jól van na, tudom én. – ültem vissza durcásan.
- Inkább velem törődtél. – rakta karba a kezét.
- Ó, tehát ez a bajod!- csaptam össze a tenyerem.
- Mi más. –nézett ki az ablakon, de behúztam a függönyt és megfogva az állát szembefordítottam magammal és megcsókoltam.
- Huh. – csodálkozott.
- No lám! A szerelmesek! – könyökölt az előttünk lévő szék háttámlájára Mukahi. – És csipkerózsika is felébredt.
- Ble. – nyújtottam ki a nyelvem.
- Szia Kira! – ugrott mögém hirtelen Ara.
- Neked is. – néztem hátra rá.
- Na jót aludtál?
- Jah. – sóhajtottam. – Bár nehezen ment, mert a busz állandóan íííígy ment. – mutogattam el a busz ingóságát.
- Á értem! – mosolygott Ara….


- Na végre. – nyújtóztam ki amikor végre leszálltunk a buszról. – Tökre elgémberedtek a végtagjaim és fáj a hátam is.
- Szintén. – állt mellém Ara. – Na gyerünk! – vágott kissé hátba.
- Te! Épp az imént mondtam, hogy fáj a hátam! – mordultam rá.
- Ohh. Gome. – nevetett zavartan, majd Sakaki – senpai vezetésével elindultunk egy irányba, közben Atobe kezét fogtam. Egy tök szép hotel felé mentünk, mögötte lehetett látni az erdőt. Egy kicsit hasonlított Atobe egyik házára ahová egyszer elvitt. Ez nem az a tipikus városi menü szállodák voltak, ahol minden aranyból van, hanem ahol az ember egy fárasztó nap után kellemesen kiül a teraszra és gyönyörködik a tájban. Út közben találkoztunk Atobe néhány egykori ellenfelével akiknek köszöntek és néha kezet is fogtak. Mi Arával csak pislogtunk, mert alig ismertünk valakit. Majd előkerült végre Ő is…. Echizen Ryoma. Pont a hotel bejáratánál állt egy pár Seigakus barátjával és nagyban beszélgettek. Majd észrevette, hogy közelít felé az egész Hyotei banda és odafordult felénk.
- Üdv. – köszönt. Atobe és a többiek köszöntek is neki, de én elhaladtam mellette és semmit sem mondtam. Gondolom nem tudta, hogy én is a Hyoteinél vagyok mert eléggé csodálkozva nézett rám. Amíg a senpai a hotel papírjaival bajlódott igyekeztem nem Ryomára gondolni, mert még mindig engem nézett.
- Baj van? – jött elém Atobe és felemelte az állam.
- Nem semmi. – mosolyogtam rá, majd megcsókolt, én meg vissza. Viszont nem tudtam nem észrevenni az a gonosz mosolyt amit ha egy másodpercre is, de az arcán hagyott miközben Ryomára nézett….

- Na felfele! – mutatott a liftre Sakaki- senpai. Nehezen, de mindenki befért a liftbe. – Na, a szobák elég nagyok, tehát 2 szobára osztottalak el titeket, azt majd fönt döntsétek el, hogy ki melyikbe akar menni. Bárhová elmehettek, de előtte szóljatok nekem. Ma semmi egyéb nem lesz, mint 6-kor egy edzés. Oda együtt indulunk el. Fél hatkor már mindenki legyen útrakész, mert aki nem lesz 70 fekvővel kezdi az edzést. Kérdés?

- Van. – nyújtottam fel a kezem. – A senpai melyik szobában lesz?

- A folyosó végén lévőben.

- Okké. – mondtam. Amikor kiszálltunk a liftből mindenki a folyosó közepén lévő két szobához rohant és benyitottunk.

- De jó! – szaladtam az ablakhoz. – Tök jó kilátás nyílik kifelé.

- És figyeld milyen kényelmesek az ágyak. – dobta le magát Ara.

- Itt leszünk! – jelentettük ki egyszerre Arával és a fiúkra néztünk.

- Mint a gyerekek. – fogta a fejét Atobe.

- De még a másikat nem is láttátok. – jött be Hiyoshi, amire mi átrohantunk és azt a szobát is megnéztük. Lényegében olyan volt, mint az előző, csak itt volt még egy íróasztal és egy fotel.

- Na akkor ki hova? – nézett körül Atobe.

- Én Ara, Shis és te ide. Ide ki akar még jönni? Még kell 2 ember. – mondtam.

- Oshitari? – nézett rá Atobe.

- Tőlem. – vonta meg a vállát.

- Akkor megyek én is. – futott mellé Mukahi.

- Oké akkor itt megvagyunk. Nektek jó ez a felosztás ?- néztem a többiekre.

- Nekünk megfelel, max átjárkálunk. - Mosolygott Ohtori.

- Nah akkor leadom a listát. – mentem ki az ajtón Sakaki – senpai szobája felé, majd amikor odaértem bekopogtam.

- Szabad!- szólt ki és bementem.

- Itt a lista. – adtam neki oda, majd elvette és hangosan elolvasta.

- 226: Atobe Keigo, Arakawa Arisa, Kira Manase, Ryou Shishido, Oshitari Yuushi, Gakuto Mukahi.
227: Akutagawa Jirou, Choutarou Ohtori, Hiyoshi Wakashi, Munehiro Kabaji, Haginosuke Taki. Ez a végleges?- nézett rám.

- Igen.

- Rendben van. – fordult meg és leült az asztalához, én meg kimentem az ajtón. Miközben mentem el a szobák mellett észrevettem az egyik ajtón a táblát, amire ez volt kiírva: Seigaku: Echizen Ryoma, Tezuka Kimitsu, Shusuke Fuji, Shuichiro Oishi.
Tehát ők is itt vannak? Ezen az emeleten? Ráadásul pár szobára hozzánk.
- Nem is tudtad? Volt a Seigakunál egy tök szép lány, de Echizennel utálták egymást és elment.
- És most itt van? De durva.
- Olyan kíváncsi vagyok, hogy hogyan játszi…. – akadt meg a szó a torkán a lánynak amikor meglátott a Seigaku ajtajánál állva. Ő volt a Seigaku egyik kis szurkolólánya Tomoko. Mellette Sakuno Ryuzaki. Egy ideig álltak előttem pár lépésre, majd fogtam magam és elmentem mellettük és beléptem a szobánk ajtaján.
- Itt vagyook! – léptem be, mintha mi sem történt volna.
- Na végre mi tartott ennyi ideig? – nézett rám Atobe egy fotelból, közben valami papír volt a kezében.
- Csak megnéztem kik vannak még az emeleten. – csuktam be az ajtót. – Na melyik az én ágyam? – néztem körül.
- Ez! – mutatott Atobe egy ágyra, amire leült.
- De hát azon a te cuccaid vannak! Az nem a tiéd?
- Talán azt akarod, hogy egyedül aludjak?
- Jaa, tehát erről van szó. – esett le és leültem mellé.
Kb fél óra múlva már felkapcsoltuk a lámpákat, mert elég sötét kezdett lenni. Egy pár üdítő meg kaja ki volt rakva a szoba közepén lévő asztalra. Oh igen, tudni kell, hogy a szobánk úgy nézett ki, hogy volt egy asztal középen körülötte egy pár ágy. Jobb oldalt 4 fotel egy íróasztal és mellette is a maradék ágy. A fiú az asztalnál beszélgettek, Ara valakivel telefonált Mukahi a teraszon volt és én az ágyon fekve zenét hallgattam és halkan dúdoltam.
- …. Nem tudom állítólag holnap lesz valami orvosi kezelés. – mondta Atobe.
- Miageru sekai ni anata dake motometeta…. – dúdoltam halkan.
- És azt tudod, hogy mikor? – kérdezte Shishido.
- My Dear Angel tsuyoku ikiru hitomi de mitsumeru….
- Azt hiszem…. Reggel 9-kor.
- My Dear Angel mayoi no nai mirai wo….
- És egyébről tud valaki valamit?
Síri csönd.
- My Dear Angel….
- Nem fejeznéd be? – nézett rám Atobe.
- Karadajuu ai ni kaete atsuku dakare nagara…. – énekeltem hangosabban, majd úgy ahogy elkezdtem.
- Te tudsz valamit Kira?
- Csak annyit, hogy a Seigaku egy emeleten van velünk…. Jibun yori dareka wo aishita toki. – mondtam és énekeltem tovább….
- És miért nem szóltál eddig? – nézett rám Mukahi.
- Nem tartottam fontosnak. – állítottam le a zenét. – Mire mész vele?
- Semmire…. De akkor is. – duzzogott.
- Heh…. – kapcsoltam vissza a zenét és ismét dúdolni kezdtem. - Watashi ga ikite iru nazo ga tokeru….
- Minek énekel? Nem szokása. – nézett rá Shis Arára.
- Tudom is én, de tetszik. – mosolygott.
- Ettől megnyugszik. – felelt Atobe és közben az ablakon bámult kifele.
Pár óra múlva már útra készen álltunk és lementünk a számunkra kijelölt pályára. Arával elmentünk futni a pálya körül egy pár kört, addig a fiúk valamit elkezdtek csinálni.
- A nővéred tök rendesnek tűnik. – lihegte Ara futás közben.
- Igen? Pedig többnyire szigorú, olyan mint egy anya.
- Hát ha azt nézzük akkor az is. – mosolygott.
- Az igaz…. Remélem Atobe is megkedvelte, ha bár még keveset találkoztak.
- Ez most hogy jön ide?
- Sehogy…. Csak eszembe jutott. – nevettem. – Szerintem ebből lassan elég, menjünk vissza és nézzük meg mit csinálnak a többiek. – javasoltam.
- Jó ötlet. – mondta Ara és visszafordultunk a pálya széle felé.
Amikor odaértünk Atobe és Shishido az ütőjüket vették ki a tokból.
- Na mi az? Játszani fogtok? – mentem Atobe mellé.
- Nyilván. – mosolygott rám.
- Akkor sok sikert! Verd le! – bíztattam és az arcára nyomtam egy puszit, majd leültem a korlátra.
- Ne sokáig ücsörögj a másik pályán te játszol Mukahi ellen. – nézett rám a Senpai.
- Értettem. – ugrottam le és ütőmet elővéve én is felmentem a másik pályára, majd a példámat követve Mukahi is megjelent. Egyszerre kezdtünk el Atobéékal játszani. Mukahi is most ügyesebb volt mint eddig, de azért én is mindent beleadtam, annak ellenére, hogy a vállam megint elkezdett sajogni. De a fogaimat összeszorítva kibírtam mindent.. A végére már egészen megszoktam.. ami ugyan elég nehezen ment….
Majd amikor vége volt leültem a padra és a fejemre raktam a törülközőm.
- Mennyi? – néztem a mellettem ülő Arára.
- Egyenlő. – mondta kedvesen.
- Köszi. – mondtam és visszaraktam a törülközőt. Pár perc után Atobe is mellém ült, de én észre sem vettem.
- Mi van Kirám kifáradtál? – vette le rólam a törülközőt.
- Dehogy. – csuktam vissza a szemem, mert a pálya körüli lámpák belesütöttek a szemembe.
- Akkor miért vagy így leeresztve?
- Csak úgy…. Meg elgondolkoztam. – hajtottam félre a fejem.
- És min?
- Mindenfélén….- sóhajtottam és belegondoltam abba a meggondolatlan cselekedetembe, hogy anyunak és apunak küldtem egy meghívót és egy jegyet a versenyre. Mire is gondoltam? Hogy eljönnek? Apa még talán, …. De anya?! Biztosan egyből a kukába hajítja. Nah mindegy ezzel nem fárasztom az agyamat, így is van elég dolgom.
- És neked? – nyitottam ki a szememet.
- Hogy érted? – nézett rám Atobe.
- Nálatok mennyi lett az állás?
- Szerinted? – nézett egosan rám. – Persze, hogy én nyertem.
- Áháá, értem én. – vigyorogtam, majd Atobe magához húzott és átölelt.
- Ha valami van, tudod hogy elmondhatod. – nézett rám komolyan.
- Ugyan, nincs semmi baj. – intettem magam előtt a kezemmel.
- Egyenlőre…. De abból nem származik semmi jó, ha Echizen Ryoma velünk van egy emeleten. Ugye érted, hogy gondolom.
- Értem- értem. De én nem kötök belé. Érdekel engem az a kis törpe…. – duzzogtam.
- Jól van na. De hozzám bármikor jöhetsz azt ugye tudod…. – mosolygott rám kedvesen.
- Tudom. – mondtam és megcsókoltam….